Haydn és a franciák - a Budapesti Vonósok fesztiválja

Zene

 

(MTI) Idén a Haydn és a franciák alcímet kapta a fesztivál, kifejezve a Budapesti Vonósok tiszteletét a 75 éve elhunyt Maurice Ravel és a 150 éve született Claude Debussy francia zeneszerzők iránt ? mondta el Sebestyén Kinga zenekari titkár. Hozzátette, hogy Pilz János hegedűművész elfogadta a zenekar felkérését és 2012 júniusától már hivatalosan is a Budapesti Vonósok koncertmestere, a művészeti vezető továbbra is Botvay Károly csellóművész.    

Pilz János a diplomáját Kovács Dénes növendékeként kapta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd két éven át a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertmestere volt. 1986-ban a Hubay, 1988-ban a Zathureczky hegedűverseny első díjasa. 1986 óta a Keller Kvartett tagjaként Európa és Amerika legnagyobb koncerttermeiben lépett fel. 2002 óta a Pulzus Vonósnégyes primáriusa és a Budapesti Fesztiválzenekar tagja.     
A június 29-i nyitóesten Haydn D-dúr hárfakoncertjét Jana Bouskova szólaltatja meg. Másnap rézfúvós kamara koncertet élvezhetnek a résztvevők az In Medias Brass rézfúvós kvintett előadásában. Július elsején a Hegedűk házassága című program szólistája Kokas Katalin és Kelemen Barnabás. Ravel F-dúr vonósnégyese július 6-án hangzik el, szombaton és vasárnap délután teakoncerteket adnak a Pálmaházban.     
Fauré Requiemje és Haydn Szent Miklós miséje előadásában énekes szólisták csatlakoznak a Musica Sacra Énekkarhoz: Sárközi Xénia (szoprán), Gabriela Balgova (mezzo), Rab Gyula (tenor) és Gradsach Zoltán (basszus). A július 8-i úgynevezett finálé koncert szólistája Varga Gábor klarinétművész lesz.