Hegedűkészítő mesterek találkoznak a veszprémi Szaléziánumban

Zene

 

(MTI) Kónya Lajos, aranykoszorús hegedűkészítő mester, a kiállítás szakmai vezetője elmondta: nemcsak hegedűket állítanak ki, hanem fúvós, népi hangszereket is, valamint működő, miniatűr hangszereket, amelyeket hobbiból készítettek a mesterek; a tárlaton bemutatnak értékes, ritka hegedűket is. ? Ki kell lépni néha a műhelyből, hogy megmutassuk a szakma szépségeit a nagy-közönségnek is; jelen kell lenni a hazai és nemzetközi kiállításokon, hogy tudjanak rólunk ? jegyezte meg Kónya Lajos.
    

Sümegi Elemér, a Szaléziánum hegedűkészítő műhely mestere, ötletgazda felidézte: tavaly ősszel, a ház nyitásakor jött a gondolat, hogy lássák vendégül a magyar és külföldi hegedűkészítőket. Lengyel, francia, erdélyi és olasz hegedűkészítők jönnek el az eseményre ? tette hozzá.
    
Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ igazgatója ismertette az Auer Lipót születésnapjának évfordulójára szervezett rendezvény programjait. A Szaléziánumban szombaton nyílik meg az ötven darabból álló hangszerkiállítás, amelyet június 25-ig lehet megtekinteni. Ugyanitt június 7-én 16 órakor a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola növendékei koncerteznek, este hétkor pedig a Szent Mihály bazilikában a Mendelssohn Kamarazenekar játszik a Szent Mihály bazilikában. 
    
Június 8-án a Csermák iskola vonós tanszéke mutatkozik be 15 órakor, 16 órakor a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola vonósai adnak nyilvános órát, majd Kováts Péter, az iskola igazgatója tart előadást Auer Lipótról a Szaléziánumban. Hétkor a szakközépiskolások koncerteznek a Ferences-templomban. Nyolckor a Gyökerek és ágak című filmet vetítik a Szaléziánumban. 
    
Június 9-én 10 órakor kezdődik a nemzetközi hangszerész és előadóművész találkozó, ahová közel negyven résztvevőt várnak, ugyanekkor a városháza Kossuth termében hegedűhangzási verseny veszi kezdetét. Háromkor Kováts Péter Művész és hangszere címmel tart előadást. Négy órakor Cremona ? a hegedűkészítés címmel Gio Batta Morassi avatja be az érdeklődőket a hegedűkészítés történetébe, rejtelmeibe. A magyar vonatkozásokról Semmelweis Tibor beszél. Este hétkor Molnár Andrea és Rudolf Leopold csellóművész, Füzesséry Zoltán zongoraművész koncertezik az érseki palotában.
    
Június 10-én tíz órától 18 óráig szakmai filmeket vetítenek a Szaléziánumban, háromkor Mondok, mondok éneket címmel a Garabonciás együttes gyermekkoncertje kezdődik a Szentháromság téren. Négykor a Csermák iskola népzenei együttese koncertezik, ötkor a Gyökerek és ágak című film vetítésével zárul a program.