Hétfőtől indul a Kimernya?

Zene

Vélhetően nincs harminc fölötti ember e hazában, aki a jól ismert szignálra ne vágná rá azonnal: "Ki nyer ma? Játék és muzsika öt percben." A napi rendszerességgel, délidőben, külső helyszínekről jelentkező rádiós kvíz hozzá tartozott az életünkhöz, mint a Szabó család. Most már nincs se ez, se az, a rádiós szappanopera után a játék is véget ér az éter hullámain.
  - A honlapon nagyon sokan panaszkodtak, hogy megszűnik ez a rádiós műsor, ezért úgy ítéltük meg, hogy igény volna a folytatásra - mondja Dauner Nagy István,  annak a Café Momus internetes komolyzenei magazinnak a főszerkesztője, amely 1998. október 1-i létrejötte óta mára havi 200 ezer olvasóval dicsekedhet.
  Az internetes lap szerkesztői el is határozták, hogy folytatják a népszerű kvízsorozatot, amely valójában nem a Ki nyer ma? jogutódja, hanem egy, a világhálóra alkalmazott, de hasonló játék. Sok tekintetben tehát különbözik is majd a mintául szolgáló rádiós eredetitől. Egy nap nem öt feladvány lesz, hanem egy, amelyet 24 órán keresztül bármelyik játékos akárhányszor meghallgathat, majd elküldheti a tippjét. A főszerkesztő elmondta, a jogdíjak miatt nem használhatnak mp3 fájlokat, ezért flash playerrel lehet majd meghallgatni a zenei részleteket. A helyes megfejtők közül nem sorsolják a győztest, hanem az nyeri el a díjat, aki a hónapban a legtöbb helyes megfejtést küldte.
  Az új játék nevét a főszerkesztő így magyarázza:
  - Rádiós berkekben emlegették így ezt a műsort.
 
Lesz Ki nyer ma is a Magyar Rádió szerint
Nem szűnik meg, hanem a regionális műsorokban lesz hallható szeptembertől a Ki nyer ma? című rádiós vetélkedő műsor - cáfolták az MTI-nek küldött közleményben a csütörtöki sajtóhíreket az MR1-Kossuth Rádió évtizedek óta futó népszerű műsorának szerkesztői.
    A különböző internetes fórumokon keringő híresztelésekkel szemben a népszerű Ki nyer ma? szeptemberben is tovább folytatódik az MR1-Kossuth Rádióban, a szokott időben, 12 óra 48 perces kezdettel - közölte a távirati irodával Szombathy Zita menedzser, továbbá Magyar Kornél és Némethy Attila szerkesztő.
    A műsor készítői és a rádió kommunikációs irodájának nevében adott tájékoztatás szerint a műsor az őszi struktúraváltozás után sem szűnik meg, hanem az MR regionális műsoraiban lesz hallható az ismert vételkörzetekben, a rövid és középhullámú csatornákon.
    A Ki nyer ma? című komolyzenei műveltségi vetélkedő, ami a Kossuth adó népszerű műsora, 38 éve fut Játék és muzsika 10 percben alcímmel. A vetélkedő a Magyar Rádió Márványterméből és más, külső helyszínekről jelentkezett, és Cigány György volt az, aki a műsorvezetők közül a legtöbbször tett fel kérdéseket a vetélkedő résztvevőinek.