(MTI) Tavasszal a fölkért rendező, William Friedkin ugyan már színpadra állította az operát, ám az lekerült a műsorról, mert a koncepciót illetően összekülönböztek Geyerrel.
Pályafutása utóbbi két évtizedében először fordult elő, hogy a Bécsben közszeretetnek és köztiszteletnek örvendő Roland Geyer művészeti menedzser rendezésre adta a fejét. A közönség, amely egyhangú éljenzéssel fogadta a produkció alkotóit, a kitűnő énekeseket, méltányolta a mű egységes és világos értelmezését és eleganciáját is.
Geyer rendezésének központi gondolata, hogy Hoffmann az éneklés "szerelmese", és az egyes epizódokban a főhős ugyanazt a nőt képzeli aktuális ideálja figurájába. Kétségtelen, hogy a koncepció sikeres érvényesítéséhez olyan bravúros énekesnőre volt szüksége Geyernek, mint a német szoprán, Marlis Petersen.
Az irónia sem hiányzik az előadásból, a trillázó mechanikus babát, Olympiát Francesca Habsburg és Paris Hilton karikatúrájaként jelenítik meg, Giulietta, a velencei kurtizán ezek mutánsa.
Arturo Chacon-Cruz mexikói tenor Hoffmann-alakítását kissé érzelgősnek látták a kritikusok, figyelembe véve Geyer minimalista játékterét, erős kontrasztjait, a fény és árnyék ellentmondásait.
Roxana Constantinescu keltette életre a költő, Hoffmann múzsája és útitársa, Miklós kettős szerepét. John Relyea ördögi jelenségként mutatta be Lindorfot, Coppélius mestert, Miracle doktort, Dapertutto kapitányt.
A Bécsi Szimfonikus Zenekart Riccardo Frizza vezényelte. A kritikusok úgy vélik, a karmester érdekesebben, több színnel játszatja a zenét, mint a márciusi premieren, a Kleinzack-legendának szinte jazzes tónust adott. A mű pénteken, szombaton és jövő kedden is látható.
