Holender, az aktív nyugdíjas

Zene

A 75 éves Ioan Holender irodájának bejáratán kiírás figyelmeztet: előre be kell jelentkezni, mert a Staatsoper ogazgatásáról leköszönt direktornak sok a terve, de kevés az ideje. December közepén indul a kéthetente jelentkező kulTOUR című magazinja az osztrák Servus csatornán, amelyben Holender az Alpok-Duna-Adria térséget mutatja be. Az első adás témája a milánói Scala hagyományos decemberi évadnyitója lesz. A walkürt Daniel Barenboim dirigálja, és Holender vezetésével a kulisszák mögé pillanthatnak be a nézők, de téma lesz a Volksoper szilveszteri Denevér-előadása is.

Emellett teniszezik, hegyet mászik, tanít egy bécsi magánegyetemen, előadásokat tart szerte a világon, köztük Pekingben, Szingapúrban és Münchenben.

Holeneder az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában azokkal a nyáron felmerült hírekkel kapcsolatban, miszerint Budapesten, az operaházban folytatná pályafutását, újra megerősítette: nem akart Magyarországra költözni és az igazgatóságot elfoglalni. "Budapestnek gyönyörű operaháza van, nagyszerűbb a bécsi Staatsopernél és fantasztikus az akusztikája. Van viszont egy probléma: lecserélték ugyan az igazgatóságot, de a rendszer a régi" - fogalmazott Ioan Holender, és hozzátette, Magyarország méretéhez képest túl nagy a jelentősége annak, hogy ki vezeti a budapesti operát.