Honvéd Művészegyüttes - új fejezet

Zene

A Honvéd Férfikar <i>(foto: Korniss Péter)</i>
A Honvéd Férfikar (foto: Korniss Péter)

Novák Ferenc, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője több évtizedes munkásságának folytatása a Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház egyesítéséből létrejövő új Honvéd Táncszínház művészeti vezetőjére, Zsuráfszky Zoltánra, illetve az újjáalakult Honvéd Együttes Nonprofit Kft. művészeti menedzsereként, Hollerung Gáborra hárul.

A Honvéd Együttes mindig is a társművészetek egyfajta szimbiózisa volt, a Honvéd Táncszínház, a világviszonylatban egyedülálló hivatásos férfikórus, a Honvéd Férfikar, illetve az utóbbi időben egyre inkább valódi színházi társulattá kovácsolódó Honvéd Színház alkotják az új Honvéd Együttes tagozatait. E szimbiózishoz az utóbbi években társult: a nemzetközi rangú Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, a Budapest Jazz Orchestra és Szalai Antal Népi Zenekara. Ezzel szinte operaház méretű formáció jött létre. E kivételes potenciál a Honvéd Együttes jövőjének egyik záloga.

Az elmúlt esztendő néhány jelentős új produkciója (Kodály: Székely fonó, Tolcsvay: Magyar mise, továbbá két új táncköltemény: a Makrokozmosz, illetve Metamorfózisok Bartók, illetve Kodály zenéjére, a Honvéd Férfikar Crossover) megerősíti az együttest abban, hogy nélkülözhetetlen szerepe lehet az Európába integrálódó ország kulturális identitásának erősítésében és ennek széleskörű megismertetésében.

A Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes - megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesült, művészeti vezetője az új formációban Zsuráfszky Zoltán koreográfus lett. (Az 1958-ban Molnár István által alapított Budapest Táncegyüttest 1991 őszétől vezette Zsuráfszky Zoltán.)

Részlet a Makrokozmosz című előadásból <i>(foto: Korniss Péter)</i>
Részlet a Makrokozmosz című előadásból     Fotó: Korniss Péter

A Honvéd Táncszínház az utóbbi évtizedekben világjáró együttessé vált. Bemutatkoztak a világ legkülönbözőbb fesztiváljain Montpellier-től Mexikóvárosig, Thesszalonikitől Johannesburgig. A két táncegyüttes már korábban is több produkcióban dolgozott együtt (Egri csillagok, Fekete-piros..., Monarchia). A Honvéd Táncszínház műsorán tartja továbbá mindkét tánckar korábbi produkcióit is, amelyek rendszeres résztvevői a Nemzeti Táncszínház és a Művészetek Palotája programjainak.

A Honvéd Férfikar - Magyarország egyetlen hivatásos férfikórusa - Európa-szerte, de a nagyvilágban is csaknem egyedülálló különlegességgel bír. Hangzásában összegződik az orosz kórusok hangterjedelme azzal a kivételes érzékenységgel és kifejezőerővel, amely a közép-európai kultúra legmélyebb sajátossága. A Honvéd Férfikar műsorán tartja a teljes férfikari kórusirodalom legnagyobb részét, beleértve az a cappella és zongorakíséretes műveket, operarészleteket, teljes operákat és oratóriumokat, operettrészleteket, valamint számos átiratot. A kórusnak számos hanghordozója jelent meg, ezek közül a Hungaroton Bartók-nagylemeze és Liszt Psalms és Requiem lemeze elnyerte a Párizsi Charles Cross Hanglemez Akadémia Nagydíját.

Részlet a Honvéd Színház egyik előadásából <i>(foto: Korniss Péter)
Részlet a Honvéd Színház egyik előadásából    Fotó: Korniss Péter

A Honvéd Együttes egyik különlegessége, hogy fennállása kezdetétől saját színházi tagozatot is működtet. A Honvéd Színház társulata a 2002/2003-as évadban nyerte el azt az arculatát, amely a továbbiakban megalapozta a jelenlegi formáját. Az egyre határozottabb művészeti törekvések nagyszabású koprodukciókkal egészültek ki, létrehozták az Egri csillagokat, illetve a Kőműves Kelemen című tánc-musicaleket.

A Honvéd Együttes együttműködő partnere a Budafoki Dohnányi Szimfonikusok. Magyarország egyik legfiatalabb hivatásos zenekara, az együttes és a zenekari tagok korát tekintve is. Az 1993 óta hivatásos együttes koncertjeinek állandó társa a fellépéseken a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint a Honvéd Férfikar és a Honvéd Táncszínház. Az együttes zeneigazgatója Hollerung Gábor.

A Budapesti Akadémiai Kórustársaság 1957-es megalakulása óta sikerrel vett részt Európa valamennyi neves kórusversenyén. Legnagyobb sikerük 1984-ben a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíja, majd 1989-ben a Llangolleni Eisteddfod Internationes verseny első díja volt, ahol az énekkar a Világ Kórusa címet nyerte el. Több lemezfelvételük készült a TELDEC-nél és a Hungarotonnál.

1998 októberében alakult a jazz muzsikusokból álló Budapest Jazz Orchestra. A zenekar arra törekszik, hogy - a tradíciókat és tapasztalatokat nem mellőzve - megtalálja az együttes saját hangját. A Honvéd Férfikarral való együttműködés 2002-ben kezdődött Duke Ellington Sacred Concertjének újrahangszerelésével. A virtuóz koncertet később több közös munka követte.

Hagyomány és egészen rendkívüli sokféleség - e kettősség jellemzi Szalai Antal Népi Zenekarát. Ami az elsőt illeti: a zenekar - összetételét tekintve - hagyományos cigányzenekar, virtuóz prímással, vonósokkal, szólisztikus cimbalmossal, klarinétossal. Ez a szokványos felállású, kilencfős kamarazenekar azonban egészen különleges képességű, ennek megfelelően repertoárja is rendkívüli.