Hungaroton-siker a MIDEM-en

Zene

Cannes-ban kedvezően fogadta a zenei szakma a Hungaroton új szlogenjét: The Label of Discoveries (Felfedezések Kiadója). A kiadó célkitűzése az - amelyről a MIDEM napilapja, a Midem News is beszámolt -, hogy magas színvonalú, igényes kivitelű lemezfelvételek segítségével olyan, jelentős értéket képviselő zeneszerzői életműveket ismertessen meg a világban élő zenebarátokkal, amelyekről az utókor megfeledkezett. Ezek a művek évtizedek vagy évszázadok óta nem szólaltak meg koncertteremben, és mindeddig nem készült belőlük hangfelvétel.

A zenetörténeti kuriózumokat world premier recordingként - azaz világpremierként - a nagyközönség elé táró lemezeken olyan méltatlanul elfeledett, de a nagy zeneszerzőkkel szoros kapcsolatban álló - és azokra sokszor jelentős hatást is gyakorló - külföldi komponisták művei hallhatók, mint Liszt Ferenc közeli barátja, Joachim Raff vagy Mozart egykori vonósnégyes-partnere, Karl Ditters von Dittersdorf. Szintén a felfedezések közé sorolható Joseph Haydn öccse, Michael Haydn kompozícióinak számos felvétele, valamint Luigi Tomasininek, a Joseph Haydn által vezetett eszterházai zenekar egykori koncertmesterének művei. A magyar zenekultúra elfeledett kincseinek újrafelfedezését Dohnányi Ernő, Hubay Jenő, Lajtha László, Mihalovich Ödön és Volkmann Róbert után ezúttal Weiner Leó - túlnyomórészt ismeretlen - zongoraművei összkiadásának legújabb, negyedik CD-je képviselte a MIDEM-en. Ezekről az albumokról az elmúlt időszakban a világ vezető zenei szaklapjaiban is elismerő kritikák jelentek meg.

A Hungaroton felfedezés-értékű lemeze, amelyek a 2007-es MIDEM-re jelent meg Carl Stamitz hegedűre és brácsára írt duóinak második része a nemzetközi hírű hegedűművész, Szabadi Vilmos és fiatal partnere, Bársony Péter brácsaművész előadásában. Ugyancsak az idei MIDEM-re készült el Bakfark Bálint műveiből összeállított album a Voces Aequales énekegyüttes és Győri István lantművész előadásában. A MIDEM-re vitt lemezek közé tartozik még Carlo Tessarini is, aki fontos láncszem a Vivaldi-féle zenei stílus és a klasszika között. Az ő életművéből válogatva már a második albumot jelentette meg a Hungaroton - ugyancsak világpremierként - a Máté Balázs csellóművész által vezetett, a historikus előadói gyakorlat iránt elkötelezett muzsikusokból álló Aura Musicale előadásában.