Huszadszor is Bohém fesztivál

Zene

A kecskeméti székhelyű zenekar ősszel esett át a fennállásának huszonöt éves jubileumát ünneplő gálán, és újabb oka van ünnepelni: húsz éve alapították nemzetközi tradicionális jazzfesztiváljukat. A csodás humorú kanadai ragtime nagyasszony, Mimi Blais visszatérő vendég, rajta kívül itt lesz még több híres zongorista, például az európai tradicionális fesztiválok legendás alakja, Morten Gunnar Larsen Norvégiából, a műfaj őshazájából pedig Butch Thompson.

A program időrendi áttekintéséből kiderül, hogy Blais nagyasszony az első, a pénteki este fő attrakciója, nem mellesleg pedig játszik Paolo Alderighi milánói zeneakadémiai tanár, szabad idejében a házigazda Bohémek szárvendég zongoristája (már másodszor csatlakozik hozzájuk a fesztivál története során). A szombat délelőtti zongora bemutatón is részt vesz, ahol rajt kívül az ugyancsak sokoldalú zenész, zongorista, zeneszerző, Butch Thompson, és a még mindig összevissza csak 18 éves világsztár, Adam Swanson ad virtuozitásból és ragtime lüktetésből leckét.
 

Liszt Ferenc, mint akinek felfogása bizonyára hatott a ragtime-ra, nemcsak a Bohémek zenekarvezetőjének, az amúgy azóta a Liszt Zeneakadémián doktorit szerzett Ittzés Tamás hegedűművésznek egyik díjnyertes tanulmányában kerül szóba, hanem a délutáni Kamarajazz koncerten is. Szombat este lép a New Orleans stílusú Night Owls zenekarral újra színpadra Thompson, és a sokak szerint legnagyobb bajnok, a csodálatos Morten Gunnar Larsen - akinek darabválasztása ugyancsak főhajtás a Liszt-bicentenárium előtt. Végül sok éves tapasztalat alapján bízvást ajánlható a jubiláló fesztivál esti koncertek utáni és vasáranp délelőtti jam session programja - ahol minden megtörténhet.

 

 

 

Bohém Ragtime és Jazz Fesztivál 

Kecskemét Kecskeméti Kulturális Központ
március 25-27.  

www.bohemragtime.com