Idén is a jazz fellegvára lesz Debrecen

Zene


DebreceniJazznapok2008_RosarioGiuliani_crop.jpg
Rosario Giuliani

Szeptember 4-től 7-ig, idén 37. alkalommal rendezi meg a cívisváros a Debreceni Jazznapokat. Ebben az évben is a hazai zenészek és énekesek mellett a világ legjobb jazz-zenészeit várják Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb jazzfesztiváljára. Az első nap az olaszok egyik legjelentősebb jazz-muzsikusa, Rosario Giuliani játszik. Ennio Morricone is szívesen dolgozik a szaxofonossal, több világsikerű filmjének is ő adta a zenei aláfestést.

 

DebreceniJazznapok2008_StaceyKent_crop2.jpg
Stacey Kent

Másnap, szeptember 5-én a fesztivál sztárvendége, Stacey Kent lép színpadra. A művésznőt hangja, megjelenése és perzselően érzelmes dalai miatt hasonlították már Ella Fitzgeraldhoz és Billie Holliday-hez is. Szeptember 6-án az Ohad Talmor-Stewe Swallow-Adam Nussbaum Trio ad koncertet, majd ezt követően James Carter bűvöli el játékával a közönséget.

 

DebreceniJazznapok2008_JamesCarter.jpg
James Carter

A külföldi sztárok mellett a hazai jazzmuzsikusok is színesítik a palettát. Fellép többek között Bontovics Kati (szeptember 6.), Tony Lakatos (szeptember 6.), majd a magyar jazztörténet egyik legjelentősebb formációja, a Magyar Jazz Kvartett (szeptember 5.), de a fiatalabb generáció, Harcsa Veronika (szeptember 4.), Czirják Csaba (szeptember 5.) és Bolla Gábor (szeptember 6.) is képviselteti magát a Debreceni Jazznapokon.

 
A városban négy helyszínen, négy napon át, éjjel és nappal zajlik a fesztivál. Nappal és este a szabadtéri produkcióktól zeng majd a város, éjszaka pedig örömzenélések teszik teljessé a füstös, érett jazzmuzsikára vágyók élményeit.