Idén is lesz MS3 klasszikus gitár koncertsorozat

Zene

A hangverseny-sorozatokat már több mint harmincezer néző látogatta az elmúlt években, ebből közel ötezer volt iskolás gyermek. Az MS3-koncerteknek idén is elsősorban kis falvak templomai, művelődési kultúrházai adnak otthont. A hangversenysorozat a Karaván Művészeti Alapítvány, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ és Roma Sajtóközpont és a Kisebbség és Emberi Jogi Alapítvány támogatásával jött létre.

Mester Sándor tizenkét évesen kezdett gitározni. Az alapokat édesapjától, ill. Nagy Erzsébettől sajátította el. Tizenhét évesen megnyerte a Váci Országos Gitárverseny Fődíját. 1992-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Eötvös József növendéke lett. Komolyzenei tanulmányai mellett több könnyűzenei produkcióban is részt vett. MS3 szóló repertoárja mintegy 600 év zenéjét öleli át a reneszánsztól napjainkig. 2006-ban hívta életre az MS3 barokk-triót, majd 2009-ben az MS3 Baroque Ensemble-t. Szólókarrierje mellett évek óta komoly munkát fektet arra, hogy a fokális disztóniában ('zenész görcs") szenvedő zenészeken segítsen.

Mester Sándor 2003 óta túlnyomórészt kis falvak és kisvárosok templomaiban, művelődési házaiban, művészeti iskoláiban, kultúrházaiban játszott. Ugyanakkor egyre gyakoribb fellépője nemzetközi koncerttermeknek is: az elmúlt években Pozsonyban, Romániában számos helyen, Marokkóban (Mohammedia), Olaszországban (Nápoly), USA-ban (New York), Izraelben (Tel-Aviv), Bulgáriába (Szófia) adott hangversenyeket. Egy évig turnézott Portugáliában, ahol a Fado (Portugália legnépszerűbb zenei műfaja) legnagyobb gitárosának Carlos Paredes műveit tanulta. Paredes művei mellett a portugál barokk jelentős zeneszerzőjének Carlos Seixasnak szonátáit is játszotta koncertjein.

Koncert naptár

Március 1. 14:00 Edelény Borsodi Általános Iskola aulája
Március 1. 15:30 Szendrőlád Általános Iskola
Március 1. 17:30 Perkupa Művelődési Ház nagyterme
Március 2. 14.00 Szendrő
Március 2. 18:00 Olaszliszka
Március 3. 13:00 Kazincbarcika Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola Kollégiuma
Március 3. 16:00 Bódvaszilas Művelődési Ház nagyterme
Március 3. 18:00 Kazincbarcika Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ
Március 5. 17:30 Csegöld
Március 5. 20:00 Balkány
Március 7. 14:00 Abaújkér
Március 7. 18:00 Abaújkér
Március 9. 10:00 Mátészalka Móra Ferenc Általános Iskola
Március 9. 11:30 Mátészalka Képes Géza Általános Iskola
Március 9. 16:00 Mátészalka Gyermekvédelmi Központ
Március 11. 10:30 Abony
Március 11. 18:00 Abony
Március 20 19:30 Pápa
Március 21 Berettyóújfalu
Március 21 Hencida
Március 21 Nagyrábé
Március 21 Körösszegapáti
Március 22 Körösszakál
Március 22 Biharkeresztes
Március 22 Bojt
Március 22 Komádi
Március 26 19.15 Barcs
Március 29 10:00 Girincs
Március 29 12:00 Köröm
Március 30 10:00 Kesznyéte
Március 30. 12:00 Tiszaújváros