Internetes közvetítés a Fesztiválzenekarról

Zene

(MTI) Pénteken már elérhető lesz a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) új honlapja a www.bfz.hu címen. Itt ezentúl láthatók-hallhatók lesznek a zenekar budapesti koncertjei, első alkalommal november 3-án ? közölte Körner Tamás, a zenekar igazgatója. Az ingyenes élő közvetítések elérhetők lesznek az egész világon. Újdonság, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a jövőben próbáit is közvetíteni fogja.

 
A kezdeményezésről a BFZ zeneigazgatója, Fischer Iván így nyilatkozott: "Elsősorban iskoláknak, zeneiskoláknak, zenetanuló diákoknak szeretnénk segíteni azzal, hogy próbáinkat meghallgathatják. De minden zene iránt érdeklődő embernek ajánlom, hogy látogasson be a próbákra. Egyrészt nagyon jól meg lehet ismerni így a darabokat, másrészt betekintést lehet nyerni egy kimagasló színvonalú zenekar működésébe. Ez nemcsak szakmabeliek számára lehet érdekes, hanem mindenkinek, aki szeretne megismerkedni azzal a különleges folyamattal, ahogy egy nagy csoport művész teljes összefogással készül közös fellépéseire".
 
A BFZ arról is tájékoztatást adott, hogy november 7-től lehet jegyeket vásárolni a jövő február 26-i Mozart-maraton hangversenyeire.