Ismét európai turnén a Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekar

Zene

(MTI) - A tavalyi sikerek idén új helyszínt is eredményeztek; a fiatal utazó együttes Romániából Magyarországra, Svájcba, végül Csehországba megy - mondta Újvári István, a kezdeményezés egyik életre hívója, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója.
   

pertzejfart.jpg
Petr Zejfart

A Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekar létrehozását tavaly Händel és Haydn életműve ihlette. Az együttes karmestere Petr Zejfart, a parmai konzervatórium európai hírű régizene-szakértője. Az ő irányításával választották ki tavaly azokat a szegedi, kolozsvári, nagyváradi, újvidéki és olasz fiatalokat, akik részt vesznek a zenekar munkájában. A mintegy ötvenfős csapat idén nem változott jelentősen, a különbség az, hogy tavaly még kórus egészítette ki a produkciót, a mostani előadás összeállításánál viszont a hangszerek kaptak nagyobb szerepet. Szoprán szólistájuk a Szegedi Tudományegyetem művésze, Pintér Tünde.

   
A felkészülés és a próbák a nagyváradi Posticum ökumenikus ifjúsági kulturális központban folytak. Az együttes kedden este a nagyváradi Püspöki Palota dísztermében mutatja be idei produkcióját. A koncerten részletet adnak elő Pergolesi Salve Regina című darabjából, felcsendül Vivaldi Concertója, amelyet hegedűre, két fuvolára, két oboára, két fagottra és vonósokra dolgoztak fel, emellett Michael Haydn Androméda és Perszeuszának nyitányát hallgathatja meg a közönség, végül Beethoven I. szimfóniáját.
   
A koncertturné szerdán Szegeden folytatódik, majd csütörtökön Pannonhalmán lép fel a zenekar. A magyarországi koncertek után a félszáz fiatal Svájcba utazik, ahol a hétvégén St. Gallenben és Appenzellben áll színpadra. Az idei körút egy új állomással is kiegészült, hiszen Prágába is meghívták az ifjú művészeket, ott kedden mutatják be a műsort.