Ismét hallhatók koncertek a Mátyás-templomban

Zene

 

(MTI) - Bach, Händel, Vivaldi, Cherubini, Corelli, Telemann, Mozart, Schubert, Donizetti, Bizet, Gounod, Liszt és Franck muzsikája szólal meg az év végéig a budavári Mátyás-templomban. A Magyar Virtuózok Kamarazenekar közreműködésével szervezik a hangversenyeket, a művészeti vezető Szenthelyi Miklós hegedűművész.
    

"A műsorválasztásnál magától értetődően tekintettel kellett lennem a helyszínre"- mondta el Szenthelyi Miklós. Figyelembe véve a templom igényeit a művek egyik része egyházzenei alkotás, a másik fele világi kompozíció, de természetesen a szerzők életművének szakrális indíttatású darabjai. Olyan művek, amelyek a templom miliőjébe jól illenek. 
    
Ugyanakkor fontos szempont volt - jegyezte meg a Magyar Virtuózok alapító-vezetője -, hogy a közönség számára vonzó darabok hangozzanak el. "Ez nem okozott nehézséget, hiszen a barokk irodalom olyan gazdag, így átiratokat sem kellett készítenünk." A programok kétféle alaptípust képviselnek, az egyikben a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kellő súllyal van jelen, a másikban az ének és a hangszerek, az orgona, hegedű, cselló és trombita a főszereplő.
    
Bár az egyházzenei alkotások között a kórusművek fontossága nem hangsúlyozható eléggé - vélte Szenthelyi Miklós -, énekkart sajnos nem tudnak felléptetni, hiszen a sorozat bizonyos mértékig vállalkozás, egy kórussal többet kellene próbálni, ez tetemes költséggel járna. 
    
A jegybevétel határozza meg a sorozat jövőjét, vissza kell szoktatniuk a közönséget, hiszen a Mátyás-templom felújítása miatt szüneteltek a koncertek, az idegenforgalmi szervezetek érdeklődését is újra ki kell vívniuk. Mint  a hegedűművész rámutatott, a fiataloknak, növendékeinek bemutatkozási lehetőséget ad a hangverseny széria. Fellép többek között Tokody Ilona, Frankó Tünde, Kertesi Ingrid énekművész, Faludi Judit gordonka-, Borsodi László és Tóth László trombitaművész. Az orgonához Ella István, Hock Bertalan és Király Csaba ül.