Ismét Kastélyakadémia

Zene

? Az első három Akadémiát hatalmas támogatás és szeretet övezte. Nagyon hálásak vagyunk azért a pomáziaknak és a környékbelieknek, hogy évről évre egyre többen tisztelnek meg bennünket figyelmükkel. Idén is szeretettel várunk mindenkit a Kastélyakadémia programjaira ? mondta el György Ádám.

Akik ellátogatnak július 23-án a pomázi Teleki-Wattay Kastélyba, elsőként hallhatják élőben Magyarországon György Ádámot a labdarúgó Európa-bajnokság megnyitója után. ? Hatalmas megtiszteltetés volt számomra a klasszikus zenei tradíciót és Magyarországot képviselni az Eb megnyitón. A futballszerető közönség álmomban sem remélt lelkesedéssel fogadta Chopin Vihar etüdjét.

György Ádám január 29-én mutatta be a New York-i Carnegie Hallban a barátai által életre hívott György Ádám Alapítványt, amely tehetséges fiatal zongoraművészek fejlődését és magyarországi tanulmányait támogatja. A Kastélyakadémia történetében az idei az első év, amikor ifjú magyar tehetségek is részt vesznek az Akadémia mesterkurzusain. A magyar növendékek részvételét egy hazai szoftverház, Magyarország meghatározó vállalati üzleti alkalmazásokat fejlesztő cége támogatja.

A tíznapos Kastélyakadémián két koncertet tartanak: a nyitó hangversenyt György Ádám adja (július 23.), a zárókoncerten (augusztus 1.) pedig a Kastélyakadémia növendékei lépnek fel. Külön érdekesség, hogy idén a nyitókoncert a Teleki-Wattay Kastély kertjében lesz. A koncert díszleteit a kastély díszkivilágítása biztosítja.
A zárókoncerten György Ádám is fellép, szólóestjén egyedi, ismert dallamokra és saját motívumokra épülő improvizációkat, valamint Liszt műveket ad elő.

A Kastélyakadémia után György Ádám világkörüli turnéra indul, amelynek zárókoncertje újévkor lesz Budapesten.