Ismét köztéri programok a zene világnapján

Zene

A Zeneakadémia parkolója mellett Budapest több pontján, így a Nyugati téri és a Blaha Lujza téri aluljáróban a legkülönbözőbb műfajokat képviselő profi zenészek - többek között Szakcsi-Lakatos Béla, Kelemen Barnabás, a Kaláka, a Makám, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és az Új Generáció - töltik meg zenével a köztereket.

   
A Deák Ferenc téren a kamaszfesztiválosok tartanak délelőtt kihelyezett ének órákat, délután pedig diákzenekarok játszanak. A Liszt Ferenc téren felállított központi színpadon - ahol 11 órától 19 óráig folyamatosan szól a zene - Várdai István gordonkaművész, a zene világnapja nagykövete is fellép és tart virtuóz bemutatót.
   
A programhoz kapcsolódva a www.azenevilagnapja.org oldalon regisztrálhatnak azok, akik október 1-jén szívesen adnak ad hoc koncertet egy szokatlan, általuk kiválasztott helyen: az utcán, egy boltban, egy vendéglátóhelyen vagy épp a munkahelyükön. Akik a saját koncertről készült videót feltöltik az oldalra, ajándékokat nyerhetnek.
   
Pécsett a nap során a művészek egymás produkciójába kapcsolódva, a "zenei stafétát" egymásnak adva lépnek színpadra a szünet nélküli, 5-6 órás örömzenélés során a Kossuth téri háromszintes óriás színpadon. Az Örömzene Örömtánc televíziós tehetségkutató verseny felfedezettjei mellett olyan nevek lépnek színpadra, mint Ágoston Béla, a Balázs Elemér Group, Csík Zenekar, Falusi Mariann, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Mókus és a Fabula Rasa, Nikola Parov, Novák Péter, a Pécsi Szimfonietta, Szalóki Ágnes, a Kaji Jag és Etnoromból Balogh István, Künstler Ágnes, a csíkszeredai Role, valamint a Duna Művészegyüttes.
   
A pécsi helyszínen világpremierre is sor kerül: a Roots and Routes európai tehetséggondozó program hazai fiataljai egy másfél éves projekt keretében állították össze a műsort, amelyet első alkalommal a pécsi Európai Kulturális Fővárosa program keretében láthat a közönség. Ezt követően a mozdulatművészeti szín-játékot angol, belga, olasz és romániai fesztiválokra viszik az előadók.
   
A pécsi műsor nyitásaként és zárásaként a nap dala csendül majd fel, amely a nap szellemének megfelelően egy eredeti népdal többféle stílusú átdolgozása (eredeti népzene, jazz, blues, funky, világzene, roma). A mintegy 15 perces produkcióban az est szinte valamennyi zenésze, énekese, előadóművésze közreműködik.
   
A nap dalára neves koreográfusok közreműködésével készülnek el a nap tánca koreográfiák. Az eseményt megelőző időszakban Novák Péter közreműködésével pécsi iskolákat, munkahelyeket járnak végig, hogy a hétköznapi emberek tánctudását figyelembevevő, könnyen megtanulható koreográfiát minél több gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek megtanítsák.