Ismét Pécset választotta Európa - LAKNER TAMÁS

Zene

- A napokban a londoni Royal Festival Hallban lépett fel a Bartók Béla Férfikar, ahol öt világrész hatszáz énekese énekelte el Carl Jenkins A hős útja című oratóriumát. Európából mindössze két kórust hívtak meg, hogy esett a választás a pécsi Bartók Béla Férfikarra?

- A koncert egyben a férfikórusok világtalálkozója is volt, ahova öt világrész tizenkilenc férfikarát hívták meg. Mivel kétszeres olimpiai bajnokok vagyunk, így könnyen ránk találtak a szervezők. Talán az is közrejátszott a figyelemben, hogy az International Classical Music Awards európai országok zenei magazinszerkesztőiből alakult zsűrije a 2011-ben megjelenő európai kóruslemezek közül a legjobb tíz közé sorolta az Erkel-lemezünket. Ezt óriási szakmai sikerként könyveltük el, mert mi voltunk az egyetlen amatőr együttes a jelöltek közül.

 
 

-"Egyszer volt Pécsett Európa Cantat" - emlegetik tréfásan a pécsiek az 1988-as rendezvényt. 2010-ben másodszor is itt került megrendezésre a fesztivál és 2015-re is a baranyai megyeszékhely kapta meg a lehetőséget.

- A nagy Europa Cantatokat háromévente rendezik, idén például július 27-től augusztus 5-ig Torinóban. A 2015-ös felkérésben óriási szerepe volt a 2010-es pécsi Cantatnak, mert akkor eljött a fesztivál vezetősége is, megnézték a rendezvényt és elragadtatással nyilatkoztak az atmoszféráról, a rendezésről, a művészi színvonalról és nem utolsósorban a pécsi karnagyok nagyszerű műhelymunkájáról. Nagyon hosszú munka eredménye ez az elismerés. Július végén, augusztus elején az idei Europa Cantat torinói záró estjén egy Kodályt idéző műsorral mutatkozik be Pécs, mint a Cantat következő helyszíne. A nép- és műzene egymásra ható világában mutatkoznak be a pécsi dalosok és néptáncosok, ezzel szeretnénk ráhangolni a torinói fesztivál vendégeit, hogy jöjjenek el Pécsre.

- Az Ön által alapított Európai Bordalfesztivál keretében immáron tizenhat éve érkeznek a bort dicsőítő férfikórusok Pécsre, illetve a Villány-Siklósi Borút falvaiba. Hogyan állnak a szervezéssel?

- A fesztiválra idén öt európai országból érkeznek kórusok. A magyarokon kívül olasz, finn, francia, spanyol, szlovák és szlovén kóristákat várunk. Az eseménysort szeptemberre tervezzük, remélhetőleg az anyagi feltételek is rendeződnek addigra. A városvezetés ugyan mindig is nagy segítségünkre volt az anyagi fedezet biztosításában, de kizárólag ebben nem bízhatunk. A felmerülő hiányok pótlásáért mindent megteszünk, bármennyire nehéz feladat is. Sokan, köztük például a villányi borászok szívügyüknek tekintik a bordalfesztivált, és ott segítenek, ahol csak tudnak. Az ő pincéikben fognak az első napon fellépni a férfikórusok, majd remélhetőleg a gálakoncert közönsége előtt, mely teveink szerint a tavalyihoz hasonlóan idén is a Kodály Központban rendezünk meg.