Ismét Szegeden rendezik az Armel-operaverseny középdöntőjét

Zene

 
 
(MTI) - A negyedik alkalommal megrendezett fesztivál középdöntőjébe harminc fiatal énekes jutott. A legtöbben, heten az Egyesült Államokból és hatan Franciaországból érkeznek a Tisza-parti városba. A középdöntőben összesen három magyar szoprán, Szakács Ildikó, Szalay Ágnes és Miksch Adrienn énekelhet.
    
A középdöntő három fordulóból áll. Az énekesek először egy bemutatkozó áriát adnak elő a rendezők és a partneroperaházak képviselői jelenlétében. Ezt "saját workshopok" követik, itt a rendezők azokkal a versenyzőkkel dolgoznak, akiket az első forduló zenei zsűrije számukra, az általuk rendezett operaprodukció versenyszerepeire javasolt. Végül az "extra workshopok" következnek, ahol a direktorok bármelyik versenyzővel megismerkedhetnek.
    
A maga nemében egyedülálló operaversenyen, ahol az énekesi tudás mellett a színészi képességeket is díjazza a zsűri, idén is több darabot mutatnak be. A Szegedi Nemzeti Színházban Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című operáját Juronics Tamás rendezi, a svájci Bienne-Soleure Színházban Andreas Rosar Joseph Myslivecek Antigonáját állítja színpadra, Krakkóban Beata Redo-Dobber rendezésében Viktor Ullmann Atlantisz császára című művét láthatja a közönség, a pilzeni Josef Kajetán Tyl Színházban Alföldi Róbert Verdi Rigolettóját mutatja be, New Yorkban pedig ősbemutatóként Michael Dellaira A titkosügynök című operáját rendezi meg Sam Helfrich.
 
A verseny döntőjének október 3. és 17. között a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont, ekkor dől el, kik kapják a legjobb női, illetve férfi operaelőadónak járó elismerést.