IV. Ifjúsági Kortárs Zenei Estek

Zene

A 2004-ben született fesztiválra harmincadik életévüket még be nem töltött fiatal zeneszerzők jelentkezhetnek műveikkel. Az évek során a beérkező pályázatok száma folyamatosan nő, így valóban nagy választékból állhat össze a koncertek programja. Az elmúlt három év alatt több mint félszáz mű került bemutatásra az IKZE fesztiválon, évente 35-40 előadó közreműködésével.

Idén - már második alkalommal - a kortárs zenei koncertek közönsége is aktívan részt vehet a fesztivál menetében. Mindenki leteheti voksát a neki legjobban tetsző mű mellé, így a legtöbb szavazatot kapott darab szerzője a rendezvény végén hazaviheti az Ifjúsági Kortárs Zenei Estek Közönségdíját, amit idén az EMI Music Publishing Hungary ajánlott fel.

A megszokott módon a kamaraesteket minden évben elismert zeneszerzők nyitják meg, biztosítva ezzel a kapcsolatot a fiatalok és híres kollégáik között: idén Petrovics Emil, Fekete Gyula és Csemiczky Miklós a fesztivál vendégei. Az IKZE közönsége előtt még ismeretlenebb alkotók mellett újra hallhatjuk azoknak a fiatal zeneszerzőknek darabjait, akik nemcsak az elmúlt Ifjúsági Kortárs Zenei Esteken, hanem egyéb rangos zenei fesztiválon, versenyeken is komoly sikereket értek el, például Meskó Ilona, Cser Ádám, Maróti Emese vagy Sztojanov Georgi.

A rendezvény küldetése, hogy a szélesebb közönség is megismerkedhessen az ifjú és feltörekvő zeneszerzők műveivel, illetve a fiatal koncertlátogatók is közelebb kerüljenek saját generációjuk klasszikus zenéjéhez, méghozzá a legautentikusabb forrásból: kortársaik tolmácsolása révén, akik a mai zenét sajátjuknak tekintik. Ezt a folyamatot támogatva, a rendezvény minden hangversenyére diákigazolvány felmutatásával a belépés ingyenes.

A főszervező és ötletgazda két fiatal, Artisjus-díjas fuvolaművész, Győri Noémi és Madaras Gergely, akik hangszeres előadóként a hazai és külföldi koncertélet aktív szereplői. Szívügyüknek tartják, hogy kialakítsanak egy olyan fórumot, ahol a fiatalabb, tehetséges előadók és az egyelőre még kevésbé ismert zeneszerzők egymás művészetére építve, színvonalasan újra és újra bemutatkozhatnak. Az elmúlt évek teltházas koncertjei, és a nagy érdeklődés is azt igazolja, hogy az ilyen jellegű, szakmailag magas színvonalon zajló, mindemellett jó hangulatú kortárs zenei koncertek komoly pozitív változást hozhatnak a modern zene helyzetében és megítélésében Magyarországon.

További információk a www.gyori-madaras.com honlapon érhetők el.