Japán győztes a franciaországi Fiatal Karmesterek Nemzetközi Versenyén

Zene

(MTI) - Kakiucsi sorozatban a második japán, aki átveheti a rangos elismerést, 2009-ben Jamada Kazuki kapta a fődíjat. Az idei nyertes - aki 2007-2008-ban a világhírű Ozava Szeidzsi, az 1959-es nyertes növendéke volt - azt mondta: "bármilyen szerény mértékben is, de olyan karmesterré szeretnék válni, mint Ozava úr". Kakiucsi zenetudományi diplomát szerzett a Tokiói Egyetemen, majd tanulmányait 2001-től Bécsben folytatta. 2006-ben Brassó városának díját nyerte el, ekkor lépett fel először a romániai város szimfonikus zenekarával, majd számos koncertet adott Európában és Japánban.

 
A 26 éves Madaras Gergely fuvolaművészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, karmesteri végzettségét a bécsi Művészeti Egyetemen szerezte. 2009-ben James Levine meghívására a Bostoni Szimfonikusok nyári akadémiáján olyan karmesterek irányítása alatt és asszisztenseként vezényelt, mint James Levine, Herbert Blomstedt és Stefan Asbury. Rendszeres szóló- és kamarahangversenyei mellett hangszeres előadóként és karmesterként felvételeket készített a Magyar Nemzeti Színháznak, a Magyar Rádiónak, az Osztrák Rádiónak és Televíziónak, valamint a Hungarotonnak. Különféle zenekarok élén fellépett Budapest minden neves hangversenytermében, valamint Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban. 2006-ban Artisjus-díjjal jutalmazták a magyar kortárs zene kiemelkedő interpretálásáért. 2001-ben Győri Noémi fuvolaművésszel közösen megalapította a Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, amelynek megalakulásától 2005-ig vezető karmestere volt.