Japán turné után indul a hangversenyévad Szolnokon

Zene

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar a szintén szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal és Rost Andrea operaénekessel 2009-ben a magyar-japán emlékév alkalmából az ázsiai szigetország öt városában lépett fel. A turné kedvező visszhangja után a Tokióban működő Nemzetközi Művészeti Alapítványtól kaptak ismét meghívást Japánba. A szeptember 13-29. közötti külföldi vendégszereplés alatt előbb Szolnok testvérvárosában, Yuzában adtak önálló koncertet, majd Tokióban - a színpadi szereplőkkel tartott több napos próba után - két alkalommal a Nabucco című opera előadásán közreműködtek. A fellépéssorozatot egy tokiói gálakoncert zárta, amelyen a Nabuccóban szereplő énekesekkel együtt híres musicalek és operák ismert dallamait szólaltatták meg.

A 45 éves Szolnoki Szimfonikus Zenekar október közepétől háromféle bérletből álló hangversenyprogrammal lép a közönség elé. Az Aba-Novák bérlet keretében a Hild téri kulturális központban többek között skandináv, amerikai, orosz és francia esttel várják a közönséget. A Fantázia bérletet megváltóknak a Napfelkelte a zenében és irodalomban című produkcióval, Mozart- és Beethoven-esttel, egyházzenei, illetve utolsóként nyáresti hangversennyel kínálnak majd zenei élményt. A Szolnoki Főiskola főépületében tartják a Campus bérlet koncertjeit, amelyek között Beethoven- és Mozart-est, Újévi meglepetésgála, valamint Mese-est szerepel.