Japánba kíséri darabját Illés Márton

Zene


IllesMarton_K_EPA20080814132.jpg
Illés Márton

(MTI) Tokióban augusztus 23-án adják elő a három esztendeje hangszeres nagyegyüttesre írott Torso III című alkotását, amely korábban Berlinben, Hamburgban, Párizsban és Rómában is felcsendült már.

"Ha egy 34 éves zeneszerzőnek már van 3-4 olyan darabja, amelyet ötnél többször játszottak a világ hangversenytermeiben, az már komoly teljesítmény" ? mondta Illés Márton. Hozzátette: ő ebből kettőt-hármat már abszolvált, de egyelőre több nem is kell, hiszen "mi nem sikerágazat vagyunk". Művei nem lezártak, hiszen ha szükségét látja, nem szégyelli átalakítani korábbi szerzeményeit. Úgy gondolja, előbb-utóbb úgyis lesz egy olyan pont, amikor lezártnak nyilvánítja az egyes darabokat.
Mint elmondta, úgy kíséri a darabjait, mint a gyereket, a próbák alatt vagy a hangverseny előtt sem árt egy kis utógondozás. Hiszen a partitúra nem rögzít minden apró instrukciót, így megesik, hogy a karmesterrel kell megegyezésre jutnia, pontosan hogyan is szóljon közönség előtt a darab. A tavalyi éve pörgős volt, körülbelül huszonöt alkalommal tűzték műsorra valamelyik művét, s ebből vagy tizenötször ott is tudott lenni.
Illés Márton az MTI-nek arról is beszélt: meglepetés lesz számára Japán, hiszen nem igazán ismeri az ottani zenei szokásokat. Azt azonban tisztán látja az élete jelentős hányadát Németországban, Svájcban leélő zeneszerző-zongorista, hogy mekkora különbség tátong az ottani és a hazai "magaskultúra" kezelése között. Ott az egyszerűbb emberek is sokkal jobban kiismerik magukat ezen a területen, így nagyobb tér nyílik a fiatal alkotók számára is.
Egyébként nem minden felkérésre mond igent; már csak azért sem, mert évi két-három darabnál több nem kerül ki kezei alól. Százszázalékos alkotói szabadságot követel és azt, hogy méltó körülmények között mutassák be alkotását. Így aztán mondott vissza pénzes felkérést, miközben ingyen írt egy Bécsben tanuló ismerősének egy művet, hogy megfelelő vizsgadarabja lehessen.
Ha visszatér Japánból, lesz mit csinálnia: a Bambergi Szimfonikusoknak és a Müncheni Kamarazenekarnak ír darabot, jövő februárban és szeptemberben pedig egy-egy ősbemutató szerepel a honlapján, a http://www.martonilles.com címen is elérhető koncertnaptárában.