Jazz combo szerzői verseny

Zene

A verseny célja, hogy a magyar combo jazz-ben új művek és hangszerelések szülessenek, valamint ezek előadása professzionális módon valósuljon meg. A nevezés korhatára 35 év. Ennél idősebb sem a darab írója, sem a zenekar tagjai nem lehetnek. Pályázni csak olyan saját kompozícióval lehet, amely egy évnél nem régebbi, és kereskedelmi forgalomba semmilyen hanghordozón nem került. A versenyműveket bemutató zenekarok összetétele minimum trió, maximum septet lehet.

A versenyművek leadásának határideje: 2007. október 20.
A versenyművek hossza: minimum 5, maximum 10 perc.

Az első három helyezett zenekar 100, 150, illetve 200 ezer forintos, a legjobb zeneszerző, hangszerelő és szólista 50 ezer forintos díjazásban részesül.

A versenyműveket professzionálisan írt partitúra formájában (lásd: Latin Real Book, Combo hangszerelés partitúrák) két példányban, demo-anyaggal együtt kell beadni lezárt borítékban: személyesen legkésőbb 2007. október 19-én 16:00 óráig, vagy postán 2007. október 20-án 24:00 óráig a Magyar Jazz Szövetség címére: 1068 Budapest, Városligeti fasor 38.

A pályaműveket név nélkül, jeligével ellátott borítékban kell benyújtani. A partitúrán kívül mellékelni kell egy lezárt normál méretű borítékban - melyre kívül szintén rá van írva a jelige - a versenyző adatait (név, lakcím, telefonszám, születési év). A boríték tartalmazzon egy nyilatkozatot a versenyzőtől, amely szerint a benyújtott pályamű egy évnél nem régebbi, és kereskedelmi forgalomba semmilyen hanghordozón nem került.

Az október végén tartandó előválogatás eredményhirdetéséig a pályaművek titkosak, a döntőbe jutott pályaművek szerzőit írásban és telefonon értesítjük. A döntő 2007. november 23-án délután lesz a Klauzál Gábor Budafok -Tétény Művelődési Központban (1222 Budapest Nagytétényi út 31-33). A zsűri értékelése után a díjnyertes darabok este elhangzanak a díjkiosztó gálakoncerten.