Jazz-zene gyógyított a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán

Zene


munichjazzagents_1.jpg
Munich Jazz Agents

A Münchenben alakult négytagú formáció az I. BMW JazzFest elnevezésű német jazznap alkalmából érkezett Budapestre, és a BMW Magyarország kérésére látogatott el a kórházba, hogy ott pár dalt eljátszva szórakoztassa a súlyosan beteg gyermekeket. A három kórteremben előadott rövid műsor nagy sikert aratott a kicsik és a szülök körében, és a kórház dolgozói is nagy örömmel fogadták a rendhagyó látogatókat.

 
Marcin Wright, a Munich Jazz Agents klarinétosa a következőket nyilatkozta a zenés vizit után: ?Megtiszteltetés volt számunkra egy gyermekkórházban játszani. Ezek a bátor kicsik minden kemény megpróbáltatásuk ellenére is képesek őszintén mosolyogni, ami bizonyítja, hogy mennyi támogatást kapnak a szülőktől, valamint az itt dolgozó orvosoktól. Megtisztelő, hogy adhattunk nekik az időnkből? ? mondta el a művész.
 
Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezetője elmondta: ?Igyekszünk lehetőségeinkhez képest minél többet segíteni a kis betegeknek, nemcsak anyagi támogatásokkal, hanem olyan programokkal is, amelyek kiszakítják őket a megszokott kórházi környezetükből. Őszintén reméljük, hogy maradandó élményt szerzthettünk a gyerekeknek és szüleiknek ezzel a rendhagyó koncerttel.? Az ügyvezető hozzátette, hogy a programok folytatódnak, hiszen a hétvégén a 12 órás versenyre viszik őket a Hungaroringre, immáron második alkalommal.
 
A BMW Magyarország és a SOTE együttműködése tavaly tavasszal vette kezdetét, amikor a bajor gyártó hazai leányvállalata a MINI márka megalakulásának 50. évfordulója alkalmából egy vérszállító autót, majd később egy BMW motorkerékpárt bocsátott a kórház rendelkezésére, féléves használatra. Az együttműködés később a BMW Golf Kupa nevezési díjainak felajánlásával folytatódott, majd a kis betegek kilátogathattak a Hungaroringen rendezett tavalyi 12 órás versenyre is, amely sokuk számára jelentett hatalmas élményt.
 
A rendhagyó koncertet adó együttes az október 6-án tartott I. BMW JazzFestre érkezett, amelynek célkitűzése volt, hogy az igényes zene kedvelői találkozhassanak a német jazz kiválóságaival. Az este kiválóan sikerült, a fellépők, a Munich Jazz Agents, a Jazul és a The Tigers Of Love kiváló koncerteket adtak a Budapest Jazz Clubban. Az eseményt a tervek szerint jövőre második alkalommal is megrendezik.