Jazzdíva a Művészetek Palotájában

Zene

Az énekesnő a nyugat-afrikai Maliban gyűjtött zenei tapasztalatait, az afrikai zenei világ inspiráló élményét elegyítette a jazz lüktetésével, ennek eredményeként született meg a díva Red Earth - A Malian Journey című albuma, amelyet november 25-én a MüPában, 26-án pedig Debrecenben a magyar közönség is megismerhet.

 
Ritka, hogy valaki több dolgot is művel egyszerre, és ez a tény mégsem megy az egyes területek rovására. Dee Dee Bridgewater amellett, hogy ünnepelt, Grammy-díjas énekesnő és Tony-díjjal kitüntetett Broadway-sztár (ez utóbbit az Óz jó boszorkányaként érdemelte ki), az ENSZ nagykövete is. Dee Dee az éhezés elleni küzdelem és a nagyköveti teendők során jutott el Maliba, ahol kezdetben csak hobbiból, majd szenvedélyes szerelemmel vetette bele magát a helyi afrikai zenék gyűjtésébe.    
 
A Mali utazás élénk portrét fest a mai nyugat-afrikai népek természetéről, zenei kultúrájáról, a jazzen keresztül közelebb hozva egy olyan világot, amely az európaiak számára akár ijesztően idegen is lehet. Bridgewater és zenekara tolmácsolásában viszont a mi érzékszerveink számára is befogadhatóvá válik a harmadik világ mélyen őszinte és eddig kiaknázatlanul gazdag kultúrája.  Dee Dee és társai ebben a merész kísérletben a klasszikus jazz-standardeket a mali inspirációk hatására dolgozták át.
 
Munkatársai szerint Párizsba visszatérve remegett, hogy újra megérinthesse a mali vörösföldet, elvegyüljön a helyi emberek között és fürödjön a hely misztikus inspirációjában. "Teljes lényemet megragadták a mali emberek, hisz olyan nemes büszkeség hatja át szellemüket és zenéjüket, úgy sugározzák magukból a belső békét, hogy a lelkem megnyugszik, mintha az otthonomba érkeznék. Végre megtaláltam a saját zeném identitását, ezzel pedig azt, aki mindig is voltam és akivé mindig is akartam válni!" - vallotta az énekesnő, aki szerint Mali vörösföldje pont olyan, mint a szülőháza előtti kert földje, s ez is utal arra a láthatatlan kapocsra, amely összeköti őt Afrikával.
Az energikusságáról és ősanyaszerű énekléséről ismert Bridgewatert a MüPa színpadán november 25-én saját jazzkvartettje mali zenészekkel kiegészülve kíséri, akik az afrikai ízt a nálunk alig ismert korák és n'gonik, dobok, ütőshangszerek és gitárok segítségével biztosítják.