Jazzterasz Győrben

Zene

Az első koncertet vasárnap tartják, amikor Bényei Tamás és Juhász Zoltán szórakoztatja a műfaj kedvelőit. Előbbi bendzsón, trombitán játszik és énekel, utóbbi a nagybőgőt szólaltatja meg. Közreműködik Antal Tibor hegedűn. 
    

Június 12-én jazzkvartett lép fel a felújított Széchenyi téren: Csepregi Gyula (szaxofon), Gayer Ferenc (bőgő), Rátonyi Róbert (zongora) és Jeszenszky György (dob) alkotja a formációt.
    
Július második vasárnapján Gyárfás István gitáros, Czakó Péter bőgős, Antal Tibor hegedűs és Papa Fleigh trombitás játszik a győri jazzteraszon, míg a sorozat utolsó hangversenyét augusztus 14-én tartják Bódás Zsuzsanna (zongora), Jelasity Péter (szaxofon), Flór Noémi (bőgő) és Pödör Bálint (ütőhangszerek) közreműködésével.
    
A program összeállítását a tavaly 25 éves jubileumát ünneplő Hot Jazz Band zenekar és Budapest Ragtime Band vezetői támogatták. Az ötlet megvalósulását félmillió forintos forrás segíti, amelyet az Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert a győri fesztiválközpont. 
    
A programsorozatot hagyományteremtő céllal indítja útjára a központ a győri Széchenyi téren lévő éttermi teraszokkal együttműködve. A szabadtéri koncertek ingyenesek.