John Cage-opera nyitotta az idei RuhrTriennalét

Zene

Az öt részből álló darabban Cage 128 népszerű operából mixelt össze egy két és háromnegyed óra hosszúságú audiovizuális egyveleget, melynek bizonyos részeinél a zeneszerzői instrukció szerint a szólisták elcsúsztatva, oda nem illő kísérettel adták elő az áriákat. Mindeközben felvételről egy másik darab szólt, az énekesek öltözéke egy harmadik, míg a háttérben kivetített színpadkép egy negyedik opera hangulatát idézte. Az augusztus 17-i nyitóelőadást az idén Ibsen-díjjal kitüntetett Heiner Goebbels (a premier napján ünnepelte 60. születésnapját) rendezte. A címszerepeket Ilse Eerens belga énekesnő - Eötvös Péter Lady Sarashinájaként Varsóban, Ligeti Le Grand Macabre-jában pedig Brüsszelben debütált - és Asmik Grigorian énekelte. Az örmény szopránt a magyar közönség az idei a Szegedi Szabadtéri Játékokon Nedda szerepében láthatta a Bajazzókban.

 
A szeptember 30-ig tartó fesztivál műsorán több mint harminc produkció, köztük húsz világpremier szerepel. Az eseménysoron fellép Anne Teresa De Keersmaeker táncegyüttese, a Companie Rosas is. A Cesena című darabban különös felállásban működnek együtt a Rosas művészei Björn Schmelzer énekegyüttesével: a táncosok énekelni, az énekesek pedig táncolni fognak. A darab témája az 1377-es cesenai mészárlás, amelyet VII. Kelemen, a katolikus egyház történetének harminckettedik ellenpápája robbantott ki, akkor még Genfi Róbert néven.