José Cura rendezőként debütál

Zene

José Cura

A 45 éves művész gyermekkora óta énekel és vezényel, akár szimultán is. Sőt, 2003-ban a Hamburgi Operaházban ő dirigálta Mascagni Parasztbecsületét, majd a szünet után a színpadon folytatta az előadást a Bajazzók Caniójaként. A német Opernglas című újságnak nyilatkozva elmondta, ahogy a színészek esetén gyakran magától értetődő lépcső a rendezés, ő is úgy érzi, pályafutásában eljutott egy pontra, ahol új szerepben próbálhatja ki magát, még ha ez a zenés színház világában szokatlan is. Bemutatkozása helyszínéül azért választotta Németországot, mert úgy találja, ott a legnyitottabb a közönség, bár tudja, ez azzal a veszéllyel jár, hogy rendezőként elveszítheti a tradíció és a modernitás közötti egyensúlyt.