Joseph Haydn operája ifjúsági változatban

Zene

(MTI) - A marionettbábokat, a díszletet és a jelmezeket Orosz Klaudia tervezte, a figurákat Szívós Károly és Török Ágnes mozgatja. Mindkettőjüknek van operai gyakorlata, hiszen a Kolibri Színházban műsoron van Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékának bábváltozata - mondta Oberfrank Péter, a darab  karmestere. A Mozart-opera figuráit most kiállítják a Müpában, hogy bemutassák a zsinóron mozgatott bábuk, a marionettek világát.

 
Az énekesek és a bábok együtt lesznek színen Novák János rendező elképzelése szerint; az élő előadás és a bábjáték találkozásából sok lehetőség adódik - mondta Oberfrank Péter. A cselekmény párhuzamosan fut, tehát ha a bábok között például pofon csattan, az élő szereplők tapsolnak.
 
Az opera szakos növendékek félévkor már vizsgáztak egy Haydn-opera-összeállítással, amelyben e darab részlete is szerepelt. Most az egyetemisták közül Kelemen Dániel, Wagner Adrienne, Pataki Dániel és Kis Tivadar lép színre, őket a korábban diplomázott Gál Gabi egészíti ki.
 
Három kivételével minden ária elhangzik, a nagyon hosszúakon - a gyerekközönség miatt - rövidítettek. A recitativók helyett a szöveg prózában szól magyarul, Kovalik Balázs és Fábri Péter által korszerűsítve.
 
Haydnnak ezt az alkotását Mária Terézia eszterházai látogatásakor is eljátszották. Az előadás meglepetéseként a császárnő a Müpa előadását is meglátogatja...A történet a kor vígoperáinak megfelelően fordulatokban, vígjátéki jelenetekben bővelkedik: Filippo gazda a lányát, Sandrinát a tehetős parasztnak, Nenciónak szánja, és ezzel mindjárt négy fiatal boldogságát veszélyezteti. Egyikük álruhát öltve, különböző szerepekben felbukkanva olyan ravaszul kuszálja össze a szálakat, hogy a végén mindenki a saját párjára talál. Hogy a hűtlen valóban pórul jár-e, ennek eldöntése a nézőre vár.
 
A kiváló humorú Haydn nagyon kedvelte a bábszínházat, kismartoni házában még saját marionettszínpada is volt. Szívesen komponált báboperákat, közülük azonban az évszázadok során a legtöbb elveszett.