Jótékonysági est az Igazgyöngy Alapítvány megsegítésére

Zene

 
 
(MTI) A 13 éve működő Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű részén ? a berettyóújfalui kistérségben ? vállalja a mélyszegénységben, hátrányos helyzetben élő gyerekek fejlesztésének, integrációjának előmozdítását komplex programjával. Céljuk, hogy a személyiségfejlesztést a művészeti képzéssel ötvözve egyre több gyermeknek biztosítsanak alkotási lehetőséget. Emellett alapítványi feladatként esélyegyenlőségi munkát végeznek.
 
Ebben az évben az Igazgyöngy Alapítvány működése az anyagi forrásai elapadása miatt komoly veszélybe került, ezért a Humana Egyesület a Bálint Házzal és a Katona József Színházzal együttműködve jótékonysági estet szervez az alapítvány megsegítésére ? olvasható a színház közleményében.
 
A rendezvényen levetítik Pálos György Ali Ahogy te akarod című, az alapítványról szóló dokumentumfilmjét, ezt követően a Katona József Színház színészei ? Kiss Eszter, Tenki Réka és Ötvös András ? az Igazgyöngy Alapítvány alapítójának kötetéből olvasnak fel részleteket, a szerzővel, L. Ritók Nórával Bombera Krisztina beszélget. Ezután Palya Bea, Dés András és Lamm Dávid jazzkoncertjével folytatódik a program, majd az estet a Bohemian Betyars zárja.
 
A Bálint Ház nagytermében április 5-től 22-ig látható kiállítás az Igazgyöngy Alapítvány képzésében részt vevő gyermekek képeiből.