Junior Prima-díjasok koncertsorozata a budai Bartók Emlékházban

Zene

 
(MTI) - Baráti Kristóf először Eugene Ysaye Jacques Thibaud-nak ajánlott hegedű szólószonátát adja elő. Ezután Bach d-moll partitája hangzik el. Műsorának második része is egy szólószonátával kezdődik, amely Bartók híresen nehéz alkotása. Végül Ernst A nyár utolsó rózsája című darabja hangzik el.
    
A sorozat célja, hogy megismertesse a magyar közönséggel azokat a fiatal tehetségeket, akik a világ jelentős zenei versenyein is nagy eredményeket érnek el. Baráti Kristóf épp a párizsi Jacques Thibaud hegedűversenyen szerezte első versenytapasztalatát és egy második díjat. A brüsszeli Erzsébet királyné versenyen közönségdíjat, az olaszországi Lipizer versenyen pedig első helyet szerzett. 2010 őszén elnyerte a moszkvai Paganini verseny fődíját. 
    
Baráti Kristóf december 10-én ugyanezzel a műsorral szerepelt a Richter által alapított Decemberi éjszakák elnevezésű fesztiválon Moszkvában. A fiatal muzsikus a Stradivarius Társaság jóvoltából egy 1703-as, Lady Harmsworth nevű Stradivarin játszik. 
    
A sorozatban február 7-én Fenyő László gordonkaművészt, március 9-én pedig Csáki András gitárművészt hallhatja a Bartók Béla Emlékház közönsége.