Kamarazenei sorozatot indít a Budapesti Filharmóniai Társaság

Zene

(MTI) - "A zenekar már korábban is rendezett hasonló programokat, ezt a jó hagyományt szeretném feléleszteni - mondta el Győriványi Ráth György megbízott főzeneigazgató. - Támogatok minden ilyen kezdeményezést, megmaradnak például a Régi Zeneakadémiára szervezett hangversenyek is, mert a kamaramuzsikálás jót tesz, az általános színvonal fejlődését szolgálja."

   
Ez a tíz előadásból álló sorozat annyiban más, mint az előzőek, hogy a koncertek kapcsolódnak a Magyar Állami Operaház premierjeihez, a bemutatandó mű alkotóihoz - fűzte hozzá a főzeneigazgató, már csak azért is, mert a BFTZ tagjai mindig az Operaház zenekarának legjobbjaiból verbuválódnak.
   
Különböznek a megszokott kamarazenei műsoroktól abban is a sorozat darabjai, hogy Lator László költő válogat a zeneművekhez illő verseket, amelyeket Kubik Anna mond el. A szeptember 7-i, első koncerten például Bartók-művek szólalnak meg, köztük az Öt magyar népdal, hiszen A kékszakállú herceg vára premierje lesz soron.
   
Októberben ritkaságokat, Verdi-dalokat is játszanak, a Simon Boccanegra bemutatóhoz kapcsolódva. Novemberben Mozart-, decemberben Wagner-darabokat hallhat a közönség. Januárban a magyar kultúra napjáról is megemlékeznek, ekkor magyar szerzők, Dohnányi és Mosonyi kompozíciói lesznek műsoron.
   
A farsangi hangversenyen spanyol szerzők alkotásai hangzanak el, márciusban pedig Richard Strauss-művek. Az áprilisi, Asz-dúrban című matiné házigazdája, kalauza Devich Sándor lesz, korábban a Bartók Vonósnégyes Kossuth-díjas hegedűművésze, a Zeneakadémia professzor emeritusa, aki különleges programot állított össze.
   
Májusban a házigazda szerepét a zenekar kiváló trombitaművész-zeneszerzője tölti be, aki három kamaraművével készül. Júniusban Vashegyi György vezeti a barokk muzsika birodalmába a hallgatókat, az évad utolsó premierjét, Rameau Hippolyte et Aricie című operáját is bemutatva.
   
A főzeneigazgató szerint igyekeznek mérsékelt színvonalon tartani a sorozat helyárait, bérletet egyelőre nem terveznek.