Katona Anikó korrepetitoré az idei Komor-plakett

Zene

A díjazottat Kovács János, a dalszínház első karmestere köszöntötte. A karmester kiemelte: Katona Anikó karigazgatói pályafutása után fantasztikus váltással kezdte meg a korrepetitori munkát, amelynek legértékesebb sikere az operaénekesek ragaszkodása. Hangsúlyozta azt is, hogy karigazgatói munkássága során az operaház kórusa mindig megbízható szakmai minőséget képviselt.
    

Katona Anikó a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakának elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár és karvezetőképző szakán diplomázott. A szakmát olyan mesterektől tanulta, mint Soproni József, Szőnyi Erzsébet és Párkai István.
    
A díjazott 1974 óta tagja az Operaháznak, ahol 1980-ban karigazgató helyettessé nevezték ki. 1987-től az Erkel Színház karigazgatója volt, majd hét év után az Operaház kórusának igazgatását vette át, végül az összevont kórus vezetésével bízták meg. 
   
2003 óta a magánénekesek zenei felkészítését végzi, korrepetitori munkáját komoly szakmai elismerés övezi az intézményben. Csaknem tíz éve a dalszínház repertoárján lévő darabok jelentős részének szólamait vele tanulták be a szólisták. Olyan ritkaságok előkészítésében vett részt, mint Puccini Edgar című operája, Britten Peter Grimes című műve, illetve kortárs magyar zeneszerzők műveinek betanításában, köztük Gyöngyösi Levente A gólyakalifa, és Vajda János Karnyóné című operájáéban. 
    
A Komor-plakett hagyományát 1978-ban Komor Vilmos Kossuth-díjas, érdemes művész, karmester emlékére lánya, Komor Ágnes hárfaművész kezdeményezte. Évente adják át az elismerést az Operaház egy-egy olyan művészének, korrepetitorának vagy karmesterének, aki művészi teljesítménye alapján arra leginkább érdemes. A plakett Borsos Miklós alkotása.