Kay Kuntze lesz az Altenburg-Gerai Színház következő intendánsa

Zene

A neves operarendező hosszú ideig vezette a Berlini Kamaroperát, felkérése azért vált szükségessé, mert a korábbi vezető, Matthias Oldag a költségvetési megszorítások miatt összekülönbözött a fenntartókkal, Altenburg és Gera városával. 
 

 
A thüringiai színházi társulás opera-operett, balett és báb, valamint prózai színházi előadásokat, valamint koncerteket is rendez. Oldag a XX-XXI. századi operák bemutatását preferálta, de emellett a Carmenhez hasonló rendkívül népszerű darabokat is műsoron tartott. A Bartók+... Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a társulat két alkalommal is nagy sikerrel vendégszerepelt, először Alban Berg Wozzeckjét, majd Benjamin Britten Lukrécia meggyalázása című alkotását játszották. 
 
 
Kay Kuntze fontosnak tartja a színház pénzügyi helyzetének rendezését, ehhez az új gazdasági igazgató, Andrea Schappmann személyében segítőt is kapott. Mindketten úgy látják, a helyzet konszolidálható.