Képzett társítások a Bárkában

Zene

Oláh Kálmán
Oláh Kálmán 1970-ben született Budapesten. 1990-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán, 2000-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít. Szólistaként és saját triójával, a Trio Midnight nevű, 1990-ben alakult formációval jelentős sikereket aratott itthon és külföldön.
A koreai GOOD International lemezkiadó jelentette meg a Stuttgarti Kamarazenekarral közösen készített dupla albumát, melyen Bach Goldberg variációi hallhatók - kiegészítve Oláh Kálmán improvizációival. Majd a remek német nagybőgős, Mini Schulz és Oláh Kálmán elkészítette Bach Chello suits című lemezét, amelyben kitűnően elegyítették Bach művét a dzsessz improvizációs lehetőségeivel.

Első egész estés művét, a Concerto for Jazz Orchestra címűt 2001 februárjában mutatta be a Magyar Rádió a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével. A Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című darabját az Oláh Kálmán Quintet és a Miskolci Szimfonikus Zenekar adta elő első ízben 2004-ben, nagy sikerrel.

A 2006-ban Liszt-díjjal elismert Oláh Kálmán ugyanabban az évben megnyerte a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny, a Thelonius Monk Jazz Composers Competition fődíját. A zsűri a több száz mű közül Oláh Kálmán Always című kompozícióját találta a legjobbnak. 2007-ben megjelent az első saját CD-je is a tengerentúlon, az Always című CD-n Oláh Kálmán két világhírű zenésszel hallható: Jack DeJohnette dobol, Ron McClure bőgőzik.

Oláh Kálmán legfrissebb elismerése: március 20-án ő veheti át a Magyar Jazz Szövetség vezetőitől a Szabó Gábor Jazz Életműdíjat.

Bacsó Kristóf <i>(foto: Dobó László)</i>
Bacsó Kristóf
Fotó: Dobó László

Bacsó Kristóf 1976-ban született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanészékén diplomázott, majd a Conservatoire de Paris-ban és a bostoni Berklee College of Music-on folytatta tanulmányait. 1999-ben első helyezést ért el a Magyar Rádió fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyén.

Öt és fél éven át Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt és jelentős külföldi zenészekkel dolgozott. Különféle stílusú formációkkal játszott, a mainstream jazztől kezdve az etno zenén át a kortárs zenéig. Több rangos klubban és fesztiválon szerepelt.

Szólistaként közreműködik Oláh Kálmán Concerto for Symphonic Orchestra and Jazz Band című darabjában, illetve tagja az Oláh Kálmán Sextettnek. Dolgozik a Modern Art Orchestrával is, amelyben szólistaként, hangszerelőkét és zeneszerzőként is közreműködik. Az Egressy Béni Zenei Középiskola Jazz tanszékének szaxofontanára, 2004-től művészeti vezetője.

Saját együttesét 2003-ban alapította, a Bacsó Kristóf Quartet nevű formációban olyan kiváló zenészekkel játszik együtt, mint Fekete-Kovács Kornél (trombita), Szandai Mátyás (bőgő) és Mohay András (dob).

Grendel Lajos <i>(foto: Dobó László)</i>
Grendel Lajos
Fotó: Dobó László

Grendel Lajos 1948. április 6-án született Szlovákiában, Léván. A pozsonyi Komenský Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott. 1968-ban, a prágai tavasz évében a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1968-tól 1973-ig a Komenský Egyetem magyar-angol szakos hallgatója.

1973-tól a Madách Könyvkiadó szerkesztője. 1970 januárjában jelent meg első novellája a pozsonyi Irodalmi Szemle című folyóiratban. Nem engedik, hogy szerepeljen a csehszlovákiai fiatal magyar prózaírókat bemutató Fekete szél (1972) című antológiában. A nyolcvanas évek elején a rendőrség többször zaklatja, kihallgatja.

1983-1989 között részt vesz az élénk irodalmi életben. 1985-ben egy kötetben, trilógiaként jelenik meg három korábbi regénye szlovákul, megkapja érte a Szlovákiai Írók Szövetségének nagydíját.

1986-ban az Éleslövészet című regénye megjelenik franciául, ám őt nem engedik ki Franciaországba, a kötet bemutatójára. Csak 1987-ben sikerül kijutnia Párizsba. 1989-ben felolvasó esten vesz rész Strasbourgban Mészöly Miklóssal, akit egyébként mesterének tekint, majd Párizsban is szerepel.

1989-ben ő is aláírja a cseh demokratikus ellenzék által kibocsátott Nekolik vet (Néhány mondat) című memorandumot. 1990-1992 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 1992-től két éven át a Kalligram Kiadó és a Kalligram című folyóirat főszerkesztője. 1994-től szabadfoglalkozású író. 1997-től a Szlovákiai PEN Centrum elnöke.

Főbb díjai: Déry Tibor-jutalom (1988), Érdemes Művész (1989), József Attila-díj (1990),
Madách Imre-díj (1990), Kossuth-díj (1999)

Bacsó Péter

Bacsó Péter Kassán született 1928-ban. Családja az 1940-es évek elején költözött Budapestre, megúszva ezzel a későbbi erőszakos áttelepítést. Raccsolása akadályozta meg, hogy színész legyen, így tanult végül a Színház és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán, Kovács András, Makk Károly osztálytársaként. 1950-ben diplomázott, majd dramaturgi állást kapott a Hunnia Filmstúdióban. Dramaturgként vett részt például a Liliomfi (1954), a Ház a sziklák alatt (1958), a Macskajáték (1974) és több más jelentős produkcióban. Számos filmnek ő írta a forgatókönyvét (Déryné, Édes Anna, Két félidő a pokolban, Egy erkölcsös éjszaka).

1951-től tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, első saját filmjét 1963-ban rendezte. 1973-tól 1991-ig a Dialóg Stúdió művészeti vezetője volt. Minden bizonnyal legismertebb - és leginkább hányatott sorsú - filmje A tanú (1969). A filmet tizenkét évig csak zártkörű vetítéseken mutathatták be, Bacsót ugyanakkor Balázs Béla-díjjal jutalmazták. Amikor bemutatták Budapesten, akkor is egyetlen, parányi moziban lehetett látni, végül a film csak cannes-i sikere után kapott ,,szabad utat".

Főbb díjai: Balázs Béla-díj (1969), Érdemes Művész (1972), Kiváló Művész (1983), Kossuth-díj (1985), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1998), A Magyar Mozgókép Mestere (2004), Budapest díszpolgára (2006).

1951-től, a Déryné forgatókönyvétől jelentős filmek sorában vett részt dramaturgként vagy forgatókönyvíróként, rendezői munkáiból is hosszú lista kerekedik. A teljes filmográfia megtalálható a Magyar Filmunió honlapján: www.filmunio.hu.

2008. március 28. 19:00 Bárka Színház (Budapest) - Képzett társítások - AEGON estek a Bárkában; házigazda: Alföldi Róbert; vendég: Grendel Lajos (író), Bacsó Péter (filmrendező); km.: Bacsó Kristóf (szaxofon), Oláh Kálmán (zongora); sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet