Keri-Lynn Wilson visszalépett a Don Giovanni vezénylésétől

Zene

(MTI) Keri-Lynn Wilson döntéséről az intézmény a művésznő menedzsere által küldött leveléből értesült, amelyben visszalépése okaként a dalszínház által nem teljesített szakmai kéréseit jelölte meg.
    

"Az operaház értetlenül áll a döntés és kivált annak indoklása előtt, mert Keri-Lynn Wilson valamennyi, a próbafolyamat során felmerült szakmai igényét, kérését ? még akkor is, ha ez komoly nehézségeket, illetve költségeket jelentett ? teljesítette az intézmény" ? fogalmaz az Operaház.
    
A kanadai karmester lemondásáról szerdán Orbán Viktor miniszterelnöknek is levelet küldött. Ebben leszögezi: a Magyar Állami Operaház fontos nemzeti kultúrkincs, ezért írt közvetlenül a kormányfőnek, hogy kifejezze sajnálatát, amiért visszalépett a Don Giovanni-előadások vezénylésétől. Mint felidézi, nagy örömmel fogadta el egy évvel ezelőtt a felkérést az előző operaházi vezetéstől a budapesti karmesteri bemutatkozásra. "A próbák előtt és alatt azonban azonnal nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az új adminisztráció nincs felkészülve arra, hogy egy jelentős operaház irányításának összetett feladatát ellássa" ? fogalmazott a karmester. 
    
Keri-Lynn Wilson sem a próbarend kialakítását, sem a szereposztást nem találta megfelelőnek. Mint írja, jelentős énekesek estek ki már a próbák megkezdése előtt, mivel nem kaptak szerződést. "Nekem sem ajánlottak fel szerződést egészen a múlt hét végéig" ? mutatott rá a miniszterelnöknek címzett, de Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek és Szőcs Géza kulturális államtitkárnak is elküldött e-mailben, hozzátéve: "biztos vagyok abban, hogy megérti, ezek között a kevéssé professzionális körülmények között miért nem lehetséges számomra, hogy vezényeljek".
    
A Magyar Állami Operaház reagálásában hangsúlyozza: a Magyar Állami Operaház a szerződések megkötését, ahogy annak jogi és kötelezettségvállalási lehetőségei megnyíltak, haladéktalanul megkezdte. Elsők között Keri-Lynn Wilson szerződését írták alá, amelyet a karmesternő részére haladéktalanul eljuttattak, és amelyet Keri-Lynn Wilson át is vett, vissza azonban nem küldött.
    
Mint írják, a dalszínház vezetőségét különösen megdöbbentette Keri-Lynn Wilson nyilatkozata. A nemzetközi zenei és üzleti életben szokatlan eljárás, hogy egy szakmai kifogást nem az őt meghívó intézmény vezetőihez, korábbi kapcsolattartóihoz, hanem közvetlenül és kizárólag, személyes e-mailben a Magyar Köztársaság miniszterelnökéhez, miniszteréhez, államtitkárához, valamint a nemzeti hírügynökséghez juttat el.
    
Az említett nyilatkozat annál is inkább érthetetlen, mert egy héttel korábban, a premier kapcsán a Magyar Állami Operaházban tartott sajtótájékoztatón Keri-Lynn Wilson elmondta, milyen nagy hatással volt rá a budapesti operaház, dicsérte a zenekart, amelyen "érződik, hogy gyakran játszanak Mozartot", valamint az énekeseket és a jól együttműködő csapatot. A társulatnak és az intézmény kollektívájának pedig szívélyes hangú levélben köszönte meg az együttműködést és a kiváló munkát ? zárul az operaház közleménye.