Két komolyzenei Grammyt kapott Riccardo Muti

Zene

(MTI) - A világhírű olasz karmester a napokban kapott szívritmus-szabályozót, mert február elején a Chicagói Szimfonikus Zenekarral tartott próbán esett össze. Kiderült, hogy az együttes zeneigazgatójának eszméletvesztését, amelynek következtében összeesett és súlyos arcsérüléseket szenvedett, szívritmuszavarok okozták. Riccardo Muti állapotának javulásához minden bizonnyal hozzájárul a két Grammy.

 

A klasszikus zenei kategóriákban Grammyt kapott még Peter Sellars egy kortárs operát bemutató csapat tagjaként. A finn zeneszerzőnő, Kaija Saariaho alkotásának őrsbemutatója 2000-ben volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a librettó a Párizsban élő libanoni író, Amin Maalouf regényén alapul. A produkciót Kent Nagano vezényli. 
 
A vokális művek előadói közül Cecilia Bartoli a Sacrificium című CD-ért kapott díjat, Mitsuko Uchida Mozart két zongoraversenyének előadásáért nyerte el a zenekarral kísért legjobb hangszeres szólista Grammyjét. A legjobb kisegyüttes a Hesperion XXI. lett, az együttest vezető Jordi Savall saját lemezkiadója, az Alia Vox jelentette meg a Dinastia Borja című lemezüket. Ligeti-művek előadásáért ítélték a legjobb kamarazenei felvétel díját a Parker Quartetnek.