Ketten kapják a Gundel Művészeti Díjat zenei kategóriában

Zene

Mint azt már korábban bejelentették, az idén tízéves Gundel Művészeti Díj új elképzelések alapján működik tovább: az eddigi egyetlen kuratóriumot öt szakmai testület váltotta fel, és az elismerést ezután az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állók kapják.
    

A zeneművészeti kuratórium - Szinetár Miklós elnök, Győriványi Ráth György és Zimányi Zsófia - előtt a jelöltek hangversenyén tíz zeneakadémiai növendék mutatkozott be. A bírálók a meghallgatás után úgy döntöttek, hogy Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapja idén a Gundel Művészeti Díjat a zenei kategóriában.
    
A meghallgatáson először a hangszeres növendékek mutatkoztak be: Duleba Lívia (fuvola), Kruppa Bálint (hegedű), Palojtay János (zongora), Pálfi Csaba (klarinét), Pusker Júlia (hegedű) és Szabó Ildikó (cselló). Őket négy énekes, Balogh Eszter, Rab Gyula, Baráth Emőke és Vörös Szilvia követte. 
    
A Gundel Művészeti Díj házigazdáinak és a kuratóriumnak az a célja, hogy a díjazottak és a jelöltek is minél több lehetőséget kapjanak karrierjük elindulásához.
    
A képzőművészeti és a zenei kategória, valamint a Sztár-lett díj kitüntetettjei május 30-án, a mai Gundel étterem megnyitásának évfordulóján vehetik át az elismerést. A Színház- és Filmművészeti Egyetem legjobbjai, a fiatal írók és az életműdíjas pedig szeptember 26-án kapják meg a díjat.