Kezdetét vette a Kodály-év

Zene

Idén lesz 125 éve, hogy megszületett a magyar zeneszerzés, népzenekutatás és zenepedagógia kiemelkedő jelentőségű alakja, és idén emlékezünk halálának 40. évfordulójára is. Kodály Zoltánról azonban nemcsak itthon emlékezünk meg, hanem szerte a világban rendeznek koncerteket, programokat az évfordulók tiszteletére: szülővárosában Galántán, Németországban (Berlin), Görögországban (Athén), Bukarestben, az Egyesült Államokban (Chicago, Ohio), sőt Kínában is (Sanghaj).

Az év végéig tartó esemény programjai széles skálán mozognak, hiszen a koncertek mellett konferenciákat, szakmai találkozókat, kiállításokat, művelődéstörténeti vetélkedőt is rendeznek, de sor kerül Kodály összes kompozícióját tartalmazó CD-sorozat kiadására is, a Magyar Rádió és a Hungaroton gondozásában.

Továbbá elindul - előzetes tervek szerint március 19-én - a kétnyelvű Kodály-portál, a Kodály-év hivatalos, kétnyelvű weboldala, amely az aktuális híreket és programokat tartalmazza majd, és a www.kodaly125.hu címen lesz megtekinthető. Ami viszont már most elérhető, az a Kossuth Rádióban nemrég indult tíz részes sorozat, amelyet minden csütörtökön 23:00 órától hallgathatnak meg, "A mikrofonnál: Kodály Zoltán" címmel. A sorozat a zeneszerző rádióadásainak és nyilatkozatainak felhasználásával igyekszik bemutatni Kodály gondolatait.

A társadalmi elfogadottsága és munkássága révén Kodály a 20. század eleji magyar kultúra legnagyobb hatású képviselője volt, akire méltó módon emlékezhetünk az egész éves program sorozattal, koncertekkel, kiadványokkal, műsorokkal. Ilyen gazdag kínálatban azt hiszem mindenki megtalálja majd a számára kedves elfoglaltságot.