Kezdődik az Armel operaverseny döntője

Zene

(MTI) Az olasz szerző 13. századi szerelmi történetet feldolgozó operáját Juronics Tamás állítja színpadra. A Szegedi Nemzeti Színház produkciójában két versenyző mutatkozik be: Francescát a fiatal magyar drámai szoprán, Miksch Adrienn alakítja, Malatestinót pedig a Dominikai Köztársaság-beli tenor, Enrique Pína Serra játssza.

 
Szombaton a svájci Bienne-Soleure Színház előadásában és Andreas Rosar rendezésében Joseph Myslivecek Antigona című művét láthatja a szegedi közönség, s azok, akik élőben követik a döntő produkcióit a német-francia kulturális adó, az Arte koncerteket, opera- és színházi előadásokat kínáló portálján, az Arte Live Web-en (liveweb.arte.tv).
 
A harmadik versenyprodukciót, Viktor Ullmann Atlantisz császára című művét Beata Redo-Dobber rendezte a krakkói operában, ezt az előadást október 10-én ismerhetik meg a Szegedi Nemzeti Színház vendégei. A döntő másik magyar versenyzője, Szakács Ildikó október 12-én mutatkozik be a pilzeni Josef Kajetán Tyl Színház produkciójában. A fiatal szoprán Verdi Rigolettójának Gildájaként lép föl az Alföldi Róbert rendezte darabban.
 
Az utolsó bemutató Michael Dellaira A titkosügynök című operája, melyet Sam Helfrich állított színpadra a New York-i Center for Contemporary Opera művészeivel. Október 14-én a közönség a kortárs darabban újra hallhatja Miksch Adriennt, aki Winnie-t játssza.
 
Október 15-én, a fesztivált záró gálaesten kiderül, hogy az öt versenyprodukcióban bemutatkozó nyolc énekes közül a Raymond Duffaut vezette zsűri kiknek ítéli oda a legjobb női és férfi előadónak járó elismerést. A szakemberek emellett díjazzák a legjobb produkciót, rendezőt, jelmezt, díszletet, koreográfiát és látványt. A közönség pedig az Arte Live Web honlapján a legjobb produkcióra, valamint női és férfi előadóra szavazhat.
 
A fesztivál előadásai mellett számos kísérőprogram várja az operarajongókat Szegeden. A Korzó Zeneházban Jakupcsek Gabriella beszélget művészekkel és kulturális szakemberekkel a műfajról. Ugyanitt a fesztiválban közreműködő operaházak mini koncerteken adnak ízelítőt repertoárjuk különlegességeiből. A Szegedi Tudományegyetemen külföldi szakemberek tartanak előadásokat a kulturális menedzsmentről, s egy közös koncert erejéig a bemutatók után a döntősöket is láthatja még egyszer a közönség.