Kezdődik a jubileumi Régizenei Fesztivál Csíkszeredában

Zene

(MTI) - A hatóságok által 1986-ban betiltott fesztivál 4 év szünet után 1990-ben indult újra - emlékeztetett rá a szervezők nevében Bodó Judit, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa. Ez a központ a fesztivál főszervezője 2005 óta, idén a fővédnök Kelemen Hunor román kulturális miniszter.
   
Az események legtöbbjének helyszíne Csíkszereda. A koncerteket a Mikó-vár udvarában rendezik, esőben a Csíki Játékszín ad tetőt a művészek és a közönség feje fölé. Koncerthelyszín lesz a hagyományokhoz híven a csíksomlyói kegytemplom és a kiváló akusztikájú Szent Ágoston-templom, emellett két koncert hallható a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban is.
    
Fellép az egykori kezdeményező, a Barozda együttes. Műsoruk, a fesztivál zárókoncertje július 11-én hangzik el a Mikó-vár udvarán, ez egyben lemezbemutató is. Az együttes 1985-ben betiltott lemezanyaga lát napvilágot az alkalomra megjelentetett jubileumi, Széllel tündökleni? című kiadvány részeként, s XVI-XVIII. századi erdélyi vonatkozású régizenét tartalmaz.
   

unicornensemble.jpg
Unocorn Ensemble

A fesztivál nyitónapján Nyugat-Európa kiemelkedő együttese, az ausztriai Unicorn Ensemble koncertjét hallhatja a közönség, Romániában első ízben.

   
A fontos események sorába tartozik az a július 9-i beszélgetés, amelyet a Nyári Egyetem keretén belül szerveznek: Harminc év távlatából? címmel. A diskurzus moderátora Simó József (Svédország) és Pávai István (Magyarország).
   
A nagykárolyi Collegium, az idén 10. évét töltő kolozsvári Flauto Dolce, a bukaresti Lyceum Consort, a baróti Kájoni Consort és a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi zenészekből álló Codex együttes koncertje ugyancsak része a visszatekintő ünneplésnek.
   
Egyedi projekt a Barokk Fesztiválzenekar koncertje. A zenekar a fesztivál idejére jön létre barokk hangszereken játszó zenészekből, akik közül néhányan külföldön tevékenykednek. Célja, hogy összefogja a különböző kamaraegyüttesekben tevékenykedő hangszereseket. A koncert művészeti vezetője Ulrike Titze (Drezda, Németország).
   
Az idén 60. születésnapját ünneplő Kobzos Kiss Tamás huszadik alkalommal lép fel Csíkszeredában, közösen muzsikálva azokkal, akikkel az elmúlt években együttműködött, Kuncz Lászlóval és a Musica Historicával.
   
A nagykárolyi Collegium együttes Babrik József szerzeményeiből játszik. Babrik reneszánsz stílusban írt dalokat a XX. század közepén, a 2010-es év posztumusz Tinódi-lant díjas kitüntetettje, nevéhez szorosan kapcsolódik az erdélyi régizenei mozgalom elindítása.
   
A tanulni vágyó muzsikusokat már hétfőtől 8 mesterkurzusra várják a III. Régizenei Nyári Egyetem keretén belül. A tanárok: Ulrike Titze és Guido Titze (Németország), Erich Türk és Ilse L. Herbert (Románia), Andrejszki Judit, Széplaki Zoltán és Kovács Gábor (Magyarország).