Kézenfogva

Zene

Érdi Tamás

A koncertet az 1993 óta működő Kézenfogva Alapítvány javára rendezik, amely alapítója Göncz Árpád, kuratóriumi elnöke pedig Göncz Árpádné. A Kézenfogva Alapítvány célja, hogy felhívja a társadalom minél szélesebb rétegének figyelmét arra, hogy az értelmi sérült emberek is velünk, köztünk élnek, és ők is hozzátartoznak társadalmunkhoz.

A Kézenfogva Alapítvány évek óta keresi azokat a lehetőségeket, melyeknek segítségével elősegítheti a fogyatékossággal élő emberek integrációját az egészséges társadalomba. Közvélemény formáló munkájában törekszik az integrált események szervezésére, legyen az egész napos családi rendezvény, színházi előadás, vagy éppen egy komoly zenei koncert.

Így a "Fogadd el, fogadj el" című országos közvélemény formáló programsorozattal idén 16 különböző rendezvényhelyszínen (Nyírbátortól Győrig) hívta fel a figyelmet arra, hogy a fogyatékossággal élőket nem sajnálni, hanem elfogadni és segíteni kell. A programsorozat záróeseménye a Művészetek Palotájában az a jótékonysági koncert, ahol a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet.

2007. október 11. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jótékonysági koncertje a Kézenfogva Alapítvány javára; Mozart: Figaro házassága - nyitány, K 492; d-moll zongoraverseny, K 466; D-dúr serenata notturna, K 239; D-dúr "Haffner" szimfónia, K 385; km.: Érdi Tamás (zongora); vez.: Kocsis Zoltán)