(MTI) - A szervezők szerint Wilhelm Friedmann rejtélyes alakja volt a XVIII. századi zenésztársadalomnak. Bár valóban édesapja legkedveltebb gyermeke volt az 1710. november 22-én Weimarban született fiú, mégsem alakult úgy pályája, ahogy a tehetsége indokolta volna.
A kamaratárlat az elfeledett, nyomorban elhunyt muzsikusnak szolgáltat igazságot. A kiállított műveket, életének dokumentumait, metszeteket az egész országból kölcsönözték a múzeumok a lipcsei intézmény számára.
Wilhelm Friedmann Bachot először édesapja tanította, kisebb oktató célú műveket komponált neki. Mivel kimagasló tehetsége korán megmutatkozott, a zenetörténészek feltételezik, hogy további képzése lehetett az egyik ok, amiért a család Köthenből Lipcsébe költözött. Drezdában 23 évesen lett a Sophienkirche orgonistája, ifjúkorától neves orgonavirtuózként tartják számon. Innen vezetett útja Halléba, ahol 1746-ban elnyerte a Liebfrauenkirche orgonista, majd a Marktkirche zeneigazgató állását.
Képességei, apja iránti ragaszkodása miatt önállótlan felnőtté vált, kudarcok érték, és Johann Sebastian halála után (1750) végképp bizonytalanná vált a helyzete. Feladta az igazgatóságot és 1770-ig maradt Halléban; az ott töltött majdnem két és fél évtized miatt kapta a hallei Bach megkülönböztető nevet.
Orgonajátéka mindenkit mindenütt lebilincselt, de nehéz természete miatt sehol sem vert gyökeret, élete utolsó éveit betegen és nyomorban tengette Berlinben. A zenetudósok szerint műveinek hangneme is tükrözi sorsának fordulatai: a drezdai, fiatalkori alkotások többsége dúr-, míg a küzdelmes hallei időszakban keletkezettek fájdalmas moll-hangneműek.
