Kiemelkedő brácsás siker

Zene

A november 21. és december 1. között rendezett versenyen a két díjat egyikét Penderecki: Saraband című darabjának előadásáért kapta, a másikat összesített teljesítményével érdemelte ki a nemzetközi zsűritől. 2006-ban a 20-35 éves korcsoportba tartozott az a mintegy negyven vonós, akik az USA-ból, Kínából és Európa szinte minden országából jelentkeztek a nagy múlttal rendelkező megmérettetésre. A résztvevők átlagéletkora 25 év volt. A legtöbb induló hazai volt - közülük került ki a 2. és a 3. helyezett, az első díjat elnyerő német brácsás mögött.

A négy fordulós versenyen az előadandó darabok Bach, Penderecki, Bartók, Brahms, Mozart, Schumann és Schnittke művei közül kerültek ki. A budapesti Zeneakadémián 2003-ban kitüntetéses diplomát szerzett Magyar Enikő a verseny döntőjében a Moszkvai Szimfonikus Zenekarral és a világhírű Moszkvai Szólistákkal adta elő Bartók Brácsaversenyét és Mozart hegedűre és brácsára írt remekművét, a Simphonia Concertantét. A 26 éves brácsás más eredményekkel is büszkélkedhet, hiszen 2006 nyarán az Isle of Man szigetén (Egyesült Királyság) megrendezett V. Nemzetközi Lionel Tertis Brácsaverseny "Leche Fund" különdíját is elnyerte.