Kihirdették a Gramophone-díjakat

Zene

Julia Fischer

Közel 14 millió hallgató szavazhatott brit zenei magazin jelöltjeire, hiszen 13 ország 15 klasszikus zenei rádiója hirdette meg az internetes szavazást a nagy presztízsű díj kapcsán. A 24 éves müncheni születésű Julia Fischert a hazai közönség élőben is hallhatta már, májusban a New York-i Filharmonikusokkal lépett fel a Müpában. A szerkesztői díjat elnyert felvétel is a Nemzeti Hangversenyteremhez kötődik, itt készült a Fesztiválzenekar Mahler felvétele 2005-ben.

Persze a díjazottak ezután is megfordulnak itthon, Steven Isserlis csellóművész, aki a Bach szvitek felvételével hangszeres kategóriában győzött, december 5-én lép fel a Liszt Ferenc Kamarazenekarral a Müpában; Sir Simon Rattle, a Berlini Filharmonikusok vezetője a Felvilágosodás Korának Zenekarát és Kórusát fogja vezényelni december 11-én ugyanitt. Rattle a berlini együttes, valamint Thomas Quasthoff és Dorothea Röschmann közreműködésével vette fel Brahms Német requiemjét, amely a kórusművek kategóriájában lett első.

A világhírű spanyol szoprán, Montserrat Caballé életműdíjat kapott, az év fiatal művésze pedig Vaszilij Petrenko lett, aki alig egy éve vette át a Királyi Liverpooli Filharmonikus Zenekar vezetését. Az év lemeze Brahms Zongoraversenyeinek felvétele lett Nelson Freire, és a Riccardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekar előadásában.