(MTI) - A valóságot visszaadni az operaszínpadon remek dolog, de még szebb kitalálni a valóságot és azt átadni a közönségnek - idézte köszöntőjében Verdi szellemét Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Az operajátszás örök kérdése, hogy az eredeti mű valóságát áthangszerelheti-e idő - fűzte hozzá.
Horváth Ádám miniszteri biztos arra kérte a megjelenteket, hogy tegyék fel az alapkérdéseket: mi ma az opera, milyen az operaközönség, keletkeznek-e érvényes, új művek, a XIX. századi irodalom képes-e megszólítani a mostani közönséget és a opera műfaja tud-e találkozni a facebook-generációval? A miniszteri biztos a MÁO falain kívül is érvényes problémák megvitatását javasolta, ami az Ybl-palotát illeti - hangsúlyozta - azt a főigazgató pályázatában fejti ki. Bár az elhangzottak nyilván érintik ezt a tartalmat is, hiszen említést tett tehetséggondozásról, tematikus zeneszerzői pályázatról.
Ioan Holender tanácsadó megismételte a korábbi Opera Európa konferencián feltett kérdéseit: kinek játszik egy operatársulat és mit ad az adófizetők pénzéért? Újra a társulati forma mellett voksolt.
Győriványi Ráth György főzeneigazgató az emelte ki, hogy amíg a megbízatása tart, vagyis 2012-ig a szervezettséget szeretné előmozdítani. Korábbi elképzelésével szemben nem a stagione, hanem a repertoárszínház fejlesztését látja célnak.
Kesselyák Gergely, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője egy modern népopera vízióját vázolta föl, részben szegedi tapasztalatokra támaszkodva. Véleménye szerint meg kell változtatni a gazdaság és a kultúra viszonyát. Az ünnepi játékokat az önkormányzat 250 millió forinttal támogatta és kutatásuk nyomán kiderült, hogy az addicionális költésekből 600 milliót hozott a fesztivál. Ezt az tényt széles körűen ismertté kell tenni. Véleménye szerint négy lábra kellene állítani a fővárosi operajátszást, az Ybl-palota adná a klasszikus repertoárt, az új Erkel Színház vállalná a népoperai funkciót, de szükség lenne egy kamaraoperára és a Budapesten kívüli együttesek, valamint a Kolozsvári Magyar Opera bevonására a programba.
Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezetője partnerséget ajánlott valamennyi szereplőnek például a kommunikációban, a turisztikai ipar megszólításában. A Budapesti Wagner-napok új színt hozott nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi színtéren is. Az intézmény nem rivalizálni szeretne, hanem gazdagítani az operajátszás színeit.
Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója fiatal énekeseket léptet fel, Gyüdi Sándornak, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának is csupán nyolc közalkalmazott énekese van. Vidnyánszky Attila, a Debreceni Csokonai Színház igazgatója arról számolt be, hogy három év alatt csaknem megkilencszerezték az operaközönségüket, anyagilag azonban nincsenek jobb helyzetben, mint kollégái. Az előadóművészeti törvény változásától várják, hogy az operatagozatokat fönntartó színházak a tevékenységüknek megfelelő finanszírozást kapjanak. Gulyás Dénes pécsi operaigazgató támogatta ezt az elképzelést és vitatkozott Ioan Holenderrel abban, hogy a közönség igényét kellene csupán kielégíteni, hangsúlyozta: az értékválasztásban is orientálni kell a publikumot.
Selmeczi György, a Kolozsvári Magyar Opera zenei vezetője rámutatott: nehéz körülmények között is 17 élő szerző alkotást tarják repertoárjukon. Kolozsváron békésen, kölcsönös vendégművészekkel, de versenyben dolgoznak a Román Nemzeti Operával. Az Erkel Színház önálló működése ilyen pozitív hozadékú versenyhelyzetet teremthetne Budapesten.
A fesztiválok is játszanak operákat, e témakörben Vitézy Zsófia a Budapesti Fesztiválközpont igazgatója, az Armel Operaverseny és Fesztivál vezetője, Havas Ágnes és Bátor Tamás, a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezetője szólalt meg.
