A folytatás pedig eképp szól: "Ezek a korabeli népnyelv fordulatait is mesterien alkalmazó fordítások a mohácsi katasztrófa után megrendült emberek számára biztatást, hitet és reményt közvetítettek. Anyanyelvű költészetünk is óriási lendületet kapott tőlük, a kottanyomtatás feltalálása pedig a dallamok gyors terjedését tette lehetővé. Mindezek eredményeként a következő századok sorra termették a szebbnél szebb könyveket: pszaltériumokat, graduálokat, kancionálékat.
Az elmúlt négy és fél évszázad során a különböző protestáns felekezetek - részben a teológiai különbségek miatt - eltérően alakították a közös tőről sarjadt zenei repertoárjukat, de a genfi zsoltárok mindegyiknek alapját képezik ma is.
Jómagam, akit több mint fél évszázada Debrecenben kereszteltek 'vastagnyakú kálvinistának', azon töprengtem a Kálvin évforduló közeledtén, hogy ez alkalomból fel kellene tárnunk a református gyülekezeti éneklés és a magyar népzene, a históriás ének és a régizene közötti rejtett, láthatatlan, de jól sejthető alagutakat. A Magyar kancionálé előadása során fájdalmainkat és reményeinket osztjuk meg az égiekkel a költészet és muzsika közérthető nyelvén. A mai ember hit, közösség és összetartozás utáni vágyát szolgálva és azt erősítve."
2009. március 27. 20.00 Szilágyi Dezső téri református templom (Budapest) - Világzenei koncert Kálvin János emlékére; km.: Bognár Szilvia (ének), Babos Károly (ütőhangszerek), Csörsz Rumen István (történeti hangszerek, ének), Huszár Mihály (nagybőgő, ének), Kiss Ferenc (brácsa, koboz, ének), Lázár Zsigmond (orgona, harmónium, hegedű), Szabó Zoltán (fúvós hangszerek); Kiss Ferenc: Magyar Kancionálé - Genfi zsoltárok
