- Hogy jött létre ez a koncert?
Faludi Judit: Két éve dédelgetem magamban ezt az álmot. Egy jótékonysági koncerten találkoztam Katicával, és arra gondoltam, milyen jó lenne egyszer közösen föllépni. Ez a mostani koncert éppen jó alkalom lett erre.
Szenthelyi Miklós: A Virtuózsorozat nyolc éve megy a Zeneakadémián. Csak most, mivel bezárják az épületet, más hely után kellett néznünk. Nagy szerencse, hogy a Vígszínház befogadta ezt a sorozatot. Egyrészt egy rangos intézmény, másrészt nagyjából ugyanannyi néző fér be, mint a Zeneakadémiára. És mivel ez a sorozat teltházzal ment, hasonló befogadóképességű helyet akartunk keresni, hogy el ne veszítsük ezt a nagyszerű közönséget. Budapesten rettenetesen nehéz ilyen helyszínt találni. A Müpa évekre előre foglalt, mert a nagy szimfonikus zenekarok nem férnek el más pódiumon. Az akadémia bezárása egy ilyenfajta problémát is okoz - nagy öröm, hogy felújítják, de az átmeneti évek ilyen szempontból is nehezek lesznek. Azért hívtam meg Katicát, mert népszerű muzsikus, ugyanakkor a klasszikus zenei felkészültsége megkönnyíti a közös munkát. Mások is működnek a könnyedebb műfajban, de - senkit nem akarok megbántani - eszem ágában sincs arra gondolni, hogy dolgozzunk együtt. Katicának bőven megvan az a szakmai háttere, ami ezekhez a művekhez kell.
Illényi Katica: Miklós tizennégy éves korom óta ismer. Akkoriban kezdett tanítani a Zeneakadémián, amikor én oda kerültem. Minden vizsgámat végighallgatta. Annyira fiatal volt a tanári karhoz képest, hogy eleinte azt hittem, hogy növendék. Ő volt az egyetlen, akivel tegeződtünk.
- Judittal évfolyamtársak voltatok a konziban és az akadémián is. Játszottatok már együtt?
FJ: Még nem.
IK: De minden nap találkoztunk, kilenc éven keresztül. Úgy látszik, véletleneken múlik, hogy szakmailag is összetalálkozunk. Az előző gondolathoz annyit tennék még hozzá: Miklós és Judit voltak az egyetlenek a komolyzenei vonalból, akik eljöttek tavaly a Thália színházbeli koncertemre.
SzM: Tudomásul kell venni, hogy a komolyzenészekben van egy bizonyos felsőbbrendűség. Ez egészen addig stimmel, amíg a zeneművek alkotóiról van szó, hiszen ők olyan minőséget produkáltak és produkálnak, amilyen más műfajban nincs. De akkor már nem stimmel, amikor ez a dolog az előadóművészekre terelődik. Minden műfajban vannak olyan előadók, akik rendkívüli értéket képviselnek. Aki húsz éve ott van, bármilyen műfajban, az nem lehet véletlen. Örülök Katicának, és remélem, ő is örül annak, hogy most újra olyan jellegű műveket játszhat, amilyenekkel az utóbbi években kevesebbet foglalkozott.
- Milyen művek lesznek műsoron?
FJ: Az első részben Csajkovszkij a-moll trióját játsszuk Miklóssal és Jandó Jenővel. Többször koncerteztünk már közösen, ezt a Csajkovszkij triót pedig nem rég vettük föl így hárman, a napokban fog megjelenni. Félelmetesen nehéz darab, mindhárom zenésznek, de különösen a zongoristának. Ezért kerestük meg Jandó Jenőt, mert ehhez az ő felkészültsége kell. Aztán Katica és Miklós játssza Vivaldi B-dúr kettősversenyét, majd én játszom Katicával Vivaldi B-dúr versenyét. A koncert végén pedig jön "Katica műfaja", amiről többet nem mondok, csak annyit, hogy világhírű filmzenék lesznek terítéken.
- Senki nem fél attól, hogy számára viszonylag ismeretlen (vagy Katica esetében rég játszott) műfajban kell bizonyítana?
IK: Egy picit visszamegyek. Huszonegy éves koromban abba akartam hagyni a hegedülést. Ennek lelki okai voltak, tele voltam görccsel és gátlással, így végül teljesen mást kezdtem csinálni. Aztán szép lassan rutint szereztem, már magabiztosan állok a színpadon, de volt egy olyan időszak, amikor azt hittem, soha többé nem fogok hegedülni, inkább színésznő leszek vagy táncosnő. És mégis úgy hozta az élet, hogy visszakanyarodtam a hegedüléshez. De sosem lettem hűtlen a komoly műfajhoz, mert ha otthon előveszem a hegedűt, akkor Paganini-etűdöket gyakorolok. Hogy kézben legyen a hangszer. Nem kerestem a lehetőséget, de ha van, annak örülök, mert mégiscsak a komolyzenével foglalkoztam a legtöbbet, annak ellenére, hogy nem így ismer a közönség. Most lelkesen gyakorlom a dolgokat. Nagyon sokféle műfajban kipróbáltam magamat. A jazz egy klasszikus zenésznek szinte tanulhatatlan, még mindig tele vagyok kérdőjelekkel. A komolyzenével kapcsolatban nincs ilyen érzésem. Ugyanakkor, amit majd a koncert végén játszunk, az nem jazz, hanem olyan világhírű slágerzenék, amelyek klasszikus háttértudást igényelnek.
- Ezeknek létezett ilyenfajta zenekari átirata, vagy saját hangszerelés készült, külön erre az alkalomra?
FJ: Katicának megvoltak ezek a kották, majdnem mindet játszotta már valamelyik koncertjén. A mostani alkalomra Pejtsik Péter késztette a hangszerelést. Ő csellista osztálytársam volt a konziban, a mai napig csellózik, de közben zenét ír, hangszerel. Én inkább attól félek, hogy azt a fajta lazaságot, amit Katica tud a színpadon, mi nem fogjuk tudni hozni. Én megszoktam, hogy ha koncentrálok, akkor komoly vagyok. De lehet, hogy menet közben feloldódunk...
SzM: Tényleg érdekes kérdés, hogy megtaláljuk-e a határt. A mi műfajunknak megvannak bizonyos belső törvényei, amelyek bizonyos magatartásformákat kizárnak a színpadon. Ugyanakkor meg kell próbálnunk lazítani, mert ezeket nem úgy kell a közönség felé közvetíteni, mint amikor az ember Bachot vagy Mozartot játszik. Meg kell találnunk a középutat, hiszen tőlünk nem azt várják el, hogy kacarásszunk. De talán az a legjobb, ha mindenki a maga egyéniségét viszi ki a pódiumra.
 |
| Jandó Jenő |
- Mióta folynak a próbák?
IK: Három közös próbánk volt, és még kettő lesz a zenekarral együtt.
SzM: Mindenki időben megkapta a maga szólamát, ennyi próba elég kell legyen. Ugyanis ha három, szakmailag felkészült ember közel azonos hullámhosszon van, akkor ennyi untig elég. Ha nincs közös nevező, akkor jöhet ennek a tízszerese is, de csak a csoda segíthet...
