Klasszikus zenei lemezújdonságok a Hungarotontól

Zene

(MTI) - Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója adott alkalmat annak Az operaszerző című válogatásnak az elkészítésére, amelyről a két legnépszerűbb opera, a Hunyadi László és a Bánk bán részletei mellett a ritkán hallható Bátori Mária, a Dózsa György, a Brankovics György és a Névtelen hősök jelenetei is megszólalnak.
   
A felvételek eddig csak vinyl változatban jelentek meg, és a magyar operajátszás olyan ragyogó - már elhunyt - csillagai hallhatóak rajta, mint Osváth Júlia, Orosz Júlia, Házy Erzsébet, Simándy József, Ilosfalvy Róbert, Szabó Miklós, Faragó András, Radnai György.
   

Ugyancsak válogatás a Great Hungarian Voices sorozatban napvilágot látó Gulyás Dénes portrélemez. A korong megjelenéséről az énekes elmondta: az anyagot az elmúlt évtizedek felvételeiből állították össze. "Azt a sajátos eklektikát, ami a cd-ről hallható, csak a rendelkezésre álló felvett anyag mennyiségével lehet magyarázni, nem volt több ugyanis" - mondta az operaénekes. Mint felidézte, bár még Bors Jenő igazgatósága idején kötött vele szerződést a Hungaroton, ami alapján évente egy teljes operát kellett volna rögzíteni az ő közreműködésével, ezekből egyetlen egy sem készült el.

   
Gulyás Dénes ennek ellenére nagyon örül annak, hogy most megjelenik ez a lemez. "Ez a sajátos eklektika, Salieritől Erkelen át Pucciniig nem az én zenei ízlésemet tükrözi, hanem a szükséget. Mivel a jogok nem nálam vannak, hanem a Hungarotonnál, nagyon értékeltem, hogy kikérték a véleményemet" - hangsúlyozta.
   
Kitért arra, hogy kifejezetten emlékezetes pillanatot, áriát, felvételi napot vagy történést kiemelni a felvételekkel kapcsolatban nem tud, de összességében elmondhatja: emlékezetes volt a pályán eltöltött negyven év, "összes csodájával és álnokságával, örömével és bánatával együtt".
 
"Minden kollégámat, partneremet szerettem, legyen az énekes, zenekari művész, karmester, kórustag, zenei rendező, vagy hangmérnök. Köszönöm a munkájukat, hogy együtt dolgozhattunk. Segítettek abban, hogy megszülessen valami, ami bizonyos értelemben és mértékig maradandó" - fogalmazott Gulyás Dénes.
   
A kiadó harmadik újdonsága az az album, amelyre a cseh származású, de Haydn révén abban a korban Magyarországon is jól ismert Johann Baptiste Vanhal gordonkaversenyét játszotta fel Szabó Péter a Sinfonietta Pannonica kíséretével; a lemezen két C-dúr és egy A-dúr hangnemű alkotás hallható.
   
A győri székesegyház tekintélyes kottatára olyan neves zeneszerzők munkáit is őrzi, mint Michael Haydn vagy a vele kortárs Johann Baptiste Vanhal. A Budapesti Fesztiválzenekar szólógordonkása, Szabó Péter nem először foglalkozik ritkaságokkal.