Klezmer-cigány muzsika

Zene

(MTI) - Az együttest Fellegi Balázs hozta létre, aki eredeti szakmáját tekintve operaénekes, emellett klezmer muzsikus, és - mint az MTI-nek elmondta, rendez is néha, legközelebb várhatóan Mozart Varázsfuvoláját a Városi színházban.

A tagok a magyar zenei élet prominens képviselői, a legkiválóbb roma zenészek, és a hangzás központjában a napjainkban reneszánszát élő cimbalom áll.

Fellegi Balázs elmondta: talán újszerűen hat a cigány és a zsidó zene fúziója, de a Kárpát-medencében, a klezmer zene "bölcsőjében" valaha a klezmer és a cigány bandák a szó szoros értelmében csereszabatosak voltak, és jószerivel ugyanazokat a dallamokat játszották, s a legendák szerint a 16-17. századi moldvai fejedelmek udvarában egymás mellett éltek a rabszolgasorban tartott cigány és klezmer muzsikusok. Később azonban a holokauszt nyomán a klezmer szinte kiveszett, s a roma zenészek őrizték meg a letűnt világ hangjait, hangulatait.

Az alapító azt is elmondta: eleinte egészséges bizalmatlansággal fogadták ötletét az általa megkeresett zenészek, de végül sikerült meggyőzni őket, s létrejött az együttes.

Összeállítottak már egy lemezre való anyagot is: a Kis cigány címet viselő korong várhatóan ősszel kerül a boltokba.

Az együttes tagjai: Fellegi Balázs ének, Balogh Kálmán cimbalom, Novák Csaba bőgő, Lukács Csaba klarinét, Boros Mátyás hegedű, Ágoston Béla szaxofon, Barcza Gergő szaxofon, Zsákai Ferenc Gyula zongora.

A Fellegini KlezmerGipsy Band vasárnap este a Szimpla-kiskertben ad ízelítőt muzsikájából.