Kocsár Miklós Csellóversenye bővített változatban

Zene

 
 
(MTI) ? A darabot előzőleg januárban Szombathelyen játszottuk a Savaria Szimfonikusokkal. A Csellóversenyt eredetileg Onczay Csabának írta a szerző a kilencvenes években. Már a januári koncertre változtatott művén Kocsár Miklós, azóta pedig engem is bevonva, még egy kissé átdolgozta, így valamivel hosszabb lett a versenymű ? mondta el Rohmann Ditta.
 
A szombathelyi koncertre többen is átrándultak Ausztriából, akik elismerték, hogy némi előítélettel ültek be a kortárs alkotást meghallgatni. A program után azonban bevallották, fölöslegesen aggódtak, a mű szép zene. "Klasszikus formában felépített kompozíció, gyors, lassú és virtuóz zárótétellel. A hangvétele a bartóki hagyományokból ered. A hallgatónak és az előadónak egyaránt jól megközelíthető impresszionisztikus, ritmikus, színesen és gazdagon hangszerelt muzsika" ? részletezte a csellóművész.
    
Rohmann Ditta a koncertezés mellett a debreceni egyetem zeneművészeti karán tanít és folytatja a zenei ismeretterjesztést, iskolákban mutatja be hangszerét és hozza a serdülőkhöz közelebb a klasszikus zenét.
    
A hangversenyen Kocsár Balázs vezényletével egy ősbemutató is elhangzik. A középnemzedékhez tartozó Tóth Péter a szombathelyi együttes számára komponálta Canzonieri című művét. Az est második részében a hatalmas életművet hátrahagyó romantikus finn szerző, Jean Sibelius 1915-ben keletkezett V. szimfóniáját játsszák.